Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése szerint 2018-ban az egész unióban Magyarországon folytatták le a legtöbb vizsgálatot. Ennek eredményeként a 2014 és 2018 közötti uniós...
Szombaton fej nélkül marad Budapest, a regnálók „nagyjai” Kötcse községbe teszik át székhelyüket. A világmegváltás feltehetően beindul, ott jelölik ki, hogy a jövőben kiket, milyen sorrendben...
„Orbán Viktor szabadsága magánügy, nem áll módomban tájékoztatást adni róla” – mondta Havasi Bertalan bennfentes mindent tudó az index.hu kérdésére a miniszterelnök nyári feltöltődéséről. Szemfülesék lefotózták,...
Minden napra jut egy nyílt levél, hiszen annyi a probléma, amit totálisan lehetetlen a regnáló „becses” füléhez eljuttatni, így a „kisember” csak a nyilvánosságban bízhat. Alább...
Ez nem labanc-kuruc ellentét. Ez a józan ész és a hatalmi őrület különbsége. Ausztria és Magyarország, Bécs és Budapest sportfilozófiája nem is állhatna messzebb egymástól. Két...
Orbán Viktor nem először tudatja, hogy iszonyúan elégedett olasz kollégájának inden rezdülésével és példaképként néz fel(le) rá. Jelzőkben eddig sem volt hiány, ha a miniszterelnök az...
A rossznyelvek azt terjesztették, hogy ha olyan adatokat mér a regnáló, hogy nem lesz nyerő pozícióban, nem kockáztatja meg az önkormányzati választást, hanem, ahogy ilyen esetekben...
Ha bárkiben is valamiféle kétely élt volna az MTA, a felsőoktatás, vagy ne adja isten a Corvinus Egyetem fenntartói modelljének sikeressége ügyében, az most megnyugodhat. Palkovics...
Különös feliratú molinó tűnt fel a várban a Karmelita kolostorral, Orbán várbéli szállásával szemben. A nem titkoltan provokatív „Viszlát a sitten Döbrögi” feliratot a Szabó Gábor...