Ez a nap
OdaCÖFfentettek Budapestnek
Megszokhattuk, hogy a CÖF, amióta letett a Békemenet-szervezésről, -ki tudja miért- arra szakosodott, hogy ráerősít a regnáló kormány mondandójára.
Végtelenített ismétlés a hit alapja
„Nyílt levél: Karácsony Gergely főpolgármester úr és Dr. László Imre XI. kerületi polgármester úr részére. Tisztelt Főpolgármester úr! Tisztelt Polgármester úr! A Dél-budai Centrum kórház felépítésének elutasítása miatt az ország polgárainak felháborodása fokozódik.
Sajnálatunkra úgy tűnik, hogy Önök fontosabbnak tartják a pártérdekű erőfitogtatást, mint a beteg emberek sorsát.
Ismét emlékeztetni szeretnénk arra, hogy a kormány olyan pénzügyi keretet biztosított a Centrum kórházak építéséhez, amelynek országos hatása pozitív változást hozhat a magyar emberek betegellátása területén.
Önök így milliók jobb minőségű egészségügyi ellátását torpedózták meg
Annak idején a balliberális kormányzat csak a vizit díj bevezetéséig és a betegágyak mellé kihelyezendő trezorokig jutott. Ezt szégyellni most sem késő!
Az orvostársadalom hű a hippokratészi esküjéhez, neves professzorok és szakértők állnak értetlenül a „kórházstop” előtt. Az emberek döbbenten fogadják a közjó elvetését, és közben a kormány felé megnyilvánuló pénzügyi zsarolási kísérleteket.
A CÖF-CÖKA a „Centrum” kórház támogatására
szolgáló digitális aláírási ívén eddig már több mint 11.500 érvényes aláírást regisztrált.
Talán nem késő a „kórházstopot” visszavonni és az embereknek ezzel békés karácsonyt kívánni. CÖF-CÖKA vezetősége”
Szerző
Friss
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt