Connect with us

Blogbazár

„Egy vérből valók vagyunk”— Kövér szerint mégsem!

kover
Megosztás

Kövér László egy hét alatt kiélvezhette 15 perc hírnevét, megszólalásra bírta párttársait, akik elismerőleg szóltak „tökösségéről” és gondolkodásra azokat, akik hajlamosak rá. 

Kaltenbach Jenő lefordította, hogy világos legyen….

„Tudom, vannak olyan magukat függetlenként értelmező, azaz nem fineszzsoldban tartott elemzők, akik még most is finomkodva hibridnek, autokráciának stb. nevezik ezt a rendszert, és túlzásnak, a fogalom felhígításnak tartják a fasiszta (fasisztoid) jelzőt” – kezdte bejegyzését közösségi oldalán Kaltenbach Jenő.

„Nem akarnám prolongálni a vitát, de azért érdemes lenne egy pillantást vetni Kövér bajtárs néhány, köztük aktuális, megnyilvánulására

Nem akárkiről van szó, miután ő a Fidesz, illetve a rezsim ikonikus alakja, momentán főházmestere, amely mégiscsak a harmadik legmagasabb közjogi méltóság (méltatlanság), azaz amit ő mond, nyugodtan tekinthető hivatalos álláspontnak. Amit Szabó Tímeával, illetve a nőkkel művelt már önmagában megérne egy misét, de legalábbis egy prédikációt, ha a magyar katolikus klérus nem lenne a rezsim egyik fő támasza.

Aligha vitatható,

hogy a lakosság szelektálása a nemzethez tartozás megvonása egy részüktől tipikus fajvédő, fasiszta tempó, amely mint tudjuk a megsemmisítéshez, jobb esetben a kirekesztéshez, elűzéshez vezető út első lépése.

Különösen reális veszély ez egy olyan országban,

ahol még élnek a múltbeli hasonló tragédiák tanúi. Olyanban meg méginkább, amelyben a hivatalban lévő miniszterelnök, rájátszva egy kisebbség elleni előítéletekre, nyíltan megtagadja a jogerős bírósági ítélet végrehajtását. Nos, Kövér bajtárs egy szélsőjobb lapnak(!) nyilatkozva, hazaárulással, vádolta meg a minden választási trükk ellenére törvényesen megelválasztott ellenzéket, kirekesztve őket a nemzetből. Hitler a hatalomra jutása után ugyanezzel kezdte, a saját ellenzékével, a többit tudjuk.

Mi ez, ha nem fasiszta szöveg?

A kissé elkoptatott bon motot alkalmazva, úgy jár, úgy, beszél, úgy néz ki…
Most biztos lesz aki majd megint túlzást, radikalizmust vet a szememre. Neki azt ajánlom emlékezzen Martin Niemöller lelkész ismert szavaira…”

„Időközben eszembe jutott,

hogy korábban egyszer már hivatkoztam a totális rendszerek német-amerikai kutatójára Hanna Arendre, illetve egy relative ismert mondatára, amely nagyon is aktuális Orbán Magyarországán.

Sokan vannak,vagyunk ugyanis azok, akik döbbenten állnak a Fidesz tábor tagjainak vakhite előtt

Nem találván jobb magyarázatot a magatartásukra, így azt, tévesen, ostobaságnak, nyájszemléletnek stb. tartjuk. Pedig itt a totalitárius rendszer, amilyen a fasizmus, nácizmus, meg a kommunizmus (bolsevizmus), egy sajátosságáról van szó, amit Arend a következőképpen ír le:

„The ideal subject of totalitarism is not the convinced Nazi, or not the convinced kommunist, but people for whom the differentiation between fact and fiction, and the differentiation between true and false no longer exist.”

(A totalitarizmus ideális alanya nem a meggyőződéses náci és nem a meggyőződéses kommunista, hanem olyan emberek, akiknek a különbség tény és fikció, illetve igaz és hamis között többé nem létezik.)

Van e ennél jobb magyarázata az ideális fideszes viselkedésének?”

figyu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük