Kerítésen innen
Hétfőtől nem kívánatosak az önkéntesek és a civilek a Nyugati- és a Keleti pályaudvarokon
Többször beszámoltunk arról, hogy az Ukrajnából érkező menekültek, miután begördült velük a vonat a magyarországi pályaudvarokra és azt hitték, hogy kicsit fellélegezhetnek, milyen „kitett lábakkal” találták szembe magukat. Jószerével az önkéntes civil segítőknek köszönhető, hogy megtudtak ugrani olyan egyszerűnek és alapvetőnek tűnő dolgokat, mint például a mosdóba bejutás, az információhoz jutás egy nyelveket beszélő segítségével, vagy helyjegy vásárlása a tovább utazáshoz, mivel a bankkártyájuk nem működött. Így volt ez vasárnapig, de….
Többször beszámoltunk arról, hogy az Ukrajnából érkező menekültek, miután begördült velük a vonat a magyarországi pályaudvarokra és azt hitték, hogy kicsit fellélegezhetnek, milyen „kitett lábakkal” találták szembe magukat. Jószerével az önkéntes civil segítőknek köszönhető, hogy megtudtak ugrani olyan egyszerűnek és alapvetőnek tűnő dolgokat, mint például a mosdóba bejutás, az információhoz jutás egy nyelveket beszélő segítségével, vagy helyjegy vásárlása a tovább utazáshoz, mivel a bankkártyájuk nem működött. Így volt ez vasárnapig, de….
Kormány-„bizisten” három hét csúszással
Pénteken közölte a Miniszterelnökség az MTI-vel, hogy tranzitvárót alakít ki a Fővárosi Védelmi Bizottság – azaz a katasztrófavédelem budapesti kirendeltsége – az Ukrajnából a háború elől menekülők számára a BOK „B” csarnokban március 21-től. A Keleti Pályaudvar szomszédságában nyíló nagyméretű tranzitváró térítésmentes szolgáltatásokat biztosít majd: meleg váróhelyiség, tolmácsszolgáltatás, illemhelyek, orvosi ellátás, telefontöltési lehetőség, internetelérés.
Az elmúlt két-három hétben erről eddig önkéntesek és civil szervezetek gondoskodtak a pályaudvarokon.
A minisztérium azt ígéri, hogy az elhelyezést igénylő személyek részére a szállás szervezésében is segítséget nyújtanak, és idegenrendészeti ügyintézésre is lesz lehetőség. Azt is írták, hogy
a segélyszervezetek és civilek is tevékenykedhetnek majd a tranzitváróban is, de hogy pontosan kik, arra a pénteki közlemény nem tér ki.
Eddig….
Az önkéntes civilek élelmiszert osztottak, szállást és fuvart szerveztek, tolmácsoltak, útba igazítást adtak, lefoglalták a gyereket, megitatták a kutyát, utánajártak, telefonáltak, intéztek naphosszat. Valaki reggel, mások késő este, néhány óráig vagy egész nap, puszta jó szándékból segítik az Ukrajnából érkező menekülteket a Keleti és a Nyugati pályaudvaron.
„Ha meglátom, hogy valaki ténfereg, odamegyek, összekötöm a tolmáccsal, elviszem a jegypénztárhoz, mosdóba, a reptéri buszhoz, a melegedőhöz, ami kell neki. Most épp a kutyapártosokkal vagyok, de voltam már kint a reformátusokkal is, holnapra a Migration Aidhez vagyok beírva.”
-mondta egyikük. Másikuk általában reggel nyolctól délután kettőig önkénteskedik valamelyik pályaudvaron. Múlt héten egy éjszakára elszállásolt egy családot, másnap utaztak is tovább.
„Anyuka, apuka, egy egyéves és egy hároméves gyerek. Az anyuka nyolc hónapos terhes volt. Nálunk térdig ér otthon a játék, a gyerekeim is örültek, hogy vendégek jöttek.”
A „sokak” története, indíttatása itt olvasható részletesen.
A pályaudvarokat kiürítik,
azokat el kell hagyniuk a civileknek és önkénteseknek, ezt az érintettek megerősítették, és már pakolnak is.
A döntésről a BOK-csarnok mai bejárásán tájékoztatták a bizottság tagjai az érintetteket,
és nem sokkal később a segítőcsoportokban is terjedni kezdett az információ. A menekültek átszállításáról a pályaudvarról a tranzitváróba feltehetően a kormányzati szervek gondoskodnak.
Hétfőtől a Budapestre érkező menekültek és menedékkérők ellátása csak ott zajlik majd
-írta meg a 444.hu.
„Holnap új fejezetet kezdődik a Budapestre érkező menekültek ellátásában. Az ukrán menekülteket szállító vonatok csak Kőbánya-Felsőig közlekednek, onnan buszokkal viszik őket a BOK (volt SYMA) csarnokba, ami gyors tempóban ma készült el menekültfogadó központnak (délben még úgy nézett ki, mint a csatolt fotón). Ez azt jelenti, hogy ma éjjel nekünk is össze kell csomagolnunk, és a hajnali utolsó vonatok után átcuccolunk a csarnokba.”
-írta közösségi oldalán a Migratin Aid.
A Nyugati PU segítők facebook csoportja így fogadta a rendelkezést:
„Amikor kevesebb, mint két napja elkezdték a madarak csiripelni, még reménykedtünk… Aztán amikor egyre több információ derült ki és egyre több részlet került a helyére, már tudtuk, hogy egy korszak véget ért..
Kormányzati döntés értelmében holnap reggelig, MINDKÉT pályaudvart (igen, a Keletit is!!) ki kell üríteni, és mindenkinek elhagyni. Vonatkozik ez minden szervezetre és minden civil segítőre. A háborús menekültek szállítása és ellátása központosításra kerül, ami Budapesten egyetlen helyszínen, a BOK csarnokban fog koncentrálódni.
A döntéssel kapcsolatban mást nem lehet tenni, mint elfogadni és reménykedni, hogy a terv működőképes lesz.
Ez a poszt most másról kell hogy szóljon.
- Rólatok kell, hogy szóljon, adományozókról. akik lehetővé tettétek, hogy a civil sátor egyáltalán működhetett. És nemcsakhogy működhetett, de napról napra fejlődhetett.
- És rólatok, önkéntesekről, akik éjjel- nappal, nagy hidegekben, iszonyat leterhelve, de mégis mindig mosolygósan fogadtátok a segítségkérőket.
- Rólatok, akiknek a segítéségével heteken keresztül sikerült napi több száz ember életét picit megkönnyíteni, mosolyt csalni a kisgyerekek arcára (Dörmi), betömni az éhes szájakat (szendvics!! ? , elviselhetőbbé tenni a hideg éjszakákat (takaró) és még az egészségre is gondoltatok. (banán)
- Rólatok, akik újra bebizonyítottátok, hogy olyan, hogy lehetetlen olyan nincs.
- Rólatok, akik szendvicseket kentek, megtanultak vegánul, színezőket nyomtattak, beszerzési helyek után kutattak, vásároltak, és hoztak. És csak hoztak és hoztak. Amint kértünk, ugrottak.
- Rólatok, akik a helyszínen kitartottatok, akik minden helyzettel megbírkóztatok, akik a fagyos éjszakákon sem adtátok fel, és akik mindezt töretlen leklesedéssel csináltátok.
- RÓLATOK, igen, csupa nagybetűvel.
Természetesen tisztában vagyunk a felelősséggel, amit ránk ruháztatok a rengeteg adománnyal. A változás hirtelensége és a türelmi idő elmaradása miatt nyilván nem volt lehetőségünk minden adományt átadni azoknak, akiknek szántátok, a civil sátor keretein belül. Hirtelen kellett cselekedni és a fizikai feladat volt az elsődleges, azaz, hogy a dolgok biztonságban legyenek. Ez megtörtént, mindent fotókkal és videóval dokumentálva.
Az adományok további sorsával kapcsolatban még egy kis időt kérünk. Egyszerűen nem volt még rá lehetőség, hogy felelősen átgondoljuk, kitaláljuk, megbeszéljük. A későbbiekben természetesen mindennel elszámolunk, és mindenről beszámolunk. Ezt kérnetek sem kell. EZ ALAP.
Sirassuk egy picit ezt a csodát, és aztán lépjünk tovább. Mert a háborúnak még nincs vége. És ha nem így, ebben a formában, de segítségre továbbra is szükség lesz. Mi ezt fogjuk tenni.”
Konok Péter történész szerint.…
„…A magyar állam úgy veszi át a menekültek istápolását, ahogy a bedőlt benzinkutakat. Persze, más haszonelv alapján – a benzinkutak bedöntése és „átvétele” (vö. „megvédjük a nyugdíjakat”) lényegében egyszerű rablótevékenység, pontosabban maffiamódszer. A célja anyagi haszon, pénz, paripa, fegyver. Nincs mögötte semmi személyes, csak a határtalan bírvágy: a politikai haszon (bár van) itt mellékes, a rablást hivatott dicső köntösbe öltöztetni. A menekültek esetében a haszon inkább politikai (bár biztos, hogy a klientúra tagjai és tagszervezetei közül néhány azért alaposan megszedi magát rajta, de ezek – a NER habzsolháp-faktorával mérve – csekély összegek). A kormány az első naptól fogva szondázza, figyeli, nyesegeti és alakítja a közvéleményt. Óvatos. Valószínűleg meglepte a kibontakozó szolidaritás mértéke és kiterjedése – 12 éven keresztül pumpálta az idegenellenes, rasszista, önző propagandát, igyekezett a frusztrációra, a félelmekre és a banális gonoszságra alapozni a kommunikációját….”
Néhány a hozzászólásokból….
„Innentől kezdve fizet a kormány a segítőknek? Tehát pl a tolmácsoknak?”
„Lesz itt még egyéb meglepetés is. Sutyorogják már nem egy helyen, hogy a sok felgyülemlett adomány sem fog kárba veszni, mert a helyi Zsebsztalónék majd narancssárga színekben fogják újraosztani a cuccokat a szegényeknek. Csak azért mondom, mert ha elkezdődik a nagy adakozás, akkor kétségetek se legyen afelől, hogy az a sok minden honnan terem elő majd hirtelen. ”
„Több, mint 3 hét elteltével jutott eszébe a hatalomnak, hogy százezrek érkeztek a két pályaudvarra, tennivalója lenne ott! SZÉGYEN!!! Arról semmit nem hallani, hogy a civilek és Segélyszervezetek köszönetet kaptak volna Orbánéktól! Minden áldozatos munkát végző EMBERNEK hálás köszönet, akik önfeldázóan, emberségesen fogadták a menekülteket!!! Pofavizitre 3 helikopterrel Debrecenbe utazott a felcsúti szélhámos, téblábolt a magyar-ukrán határon, gátolva, akadályozva az ott folyó normális, szakszerű fogadását a menekülteknek! Ócska színjáték volt az egész!!!”
„… és akkor mit csinálnak velem, ha egy nagy, ikeás zsáknyi cuccal sétálgatok a nyugati pu-n és adok belőle annak aki rászorul, vagy kér?”
„Kiakakult egy nagyjabol mukodo valami helyben es erre jon az allam (aki nagyjabol egy honapig hol a franvban volt amugy?!?!) Es jo elteszi mashova es szet**sza a francba en jem ertem ezt az orszagot.”
„Bravó!!! Egy hónapra volt szükség ehhez az intézkedéshez. Több százezer ember, aki jött azóta, felfordulhatott volna tőlük. Már a külföldi sajtó is azzal volt tele, hogy a civilek csinálnak mindent és az önkormányzatok magánemberek gondoskodnak szállásról. Szegény menekültek, kiszolgáltattott nők, idősek, gyerekek, ők isszák meg a levét az egésznek. A szájkarate nem lesz elég, ott dolgozni kellene és az empátia sem ártana.”
„jo reggelt… felebredt a kormany. Kellett nekik egy kis ido, addig a civilek vittek a hatukon az ugyet, most majd a szep csarnokban fog paradezni a teve elott a vezer, ez megment mindenkit.”
„Azért a kormány helyett én most megköszönöm annak a rengeteg segítőkész, önzetlen, önmaga idejét feláldozó EMBERNEK a segítségét, akik 3 hete ezeken a pályaudvarokon önkénteskednek (s most szépen ki lesznek rakva): köszönöm! Hősök vagytok mind!”
„Oké, és a kormányzati szerveknek szállításhoz ki fog tolmácsolni? Ki fogja elmondani szerencsétleneknek, hogy itt most leszállítunk, elviszünk X helyre, hogy aztán elvigyünk oda, ahova amúgy is mennél és a vonat is vinne? Ki fogja az indulókat koordinálni a pályaudvarokon? A nyugatra tartó vonatoknál kb. levegőt venni nem volt időnk, annyit szaladgáltunk az emberekkel. Csak mert az elmúlt egy hónapban akkor volt a rendőrségnek tolmácsa, mikor a kárpátaljai kolléga kint volt velük, aki szabadidejében szintén önkéntes tolmács volt…”
„Lassan az országgyűlési választások finisébe érünk, kell vmi, amivel a kormány eláraszthatja az általa működtetett médiát: hogy milyen szervezetten, olajozottan és humánusan gondoskodnak a menekültekről.
(Egyébként egy fideszes hölgy itt, a fb-on toboroz önkénteseket, a SYMA-csarnokban lesz -nyilván a kormánypárt jóváhagyásával- egy fogadóhely, mert lám, nekik is vannak civil segítőik.)”
Friss!
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
4 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
Janos
2022.03.21 07:13 at 07:13
Uszitó hangvetelű szar cikk…. ma ennyire futotta…..
Gabó
2022.03.21 11:07 at 11:07
Gondolkoztam, gondolkoztam, hogy amikor a civilek olyan ügyesen megoldják a menekültek ellátását, miért lép be a kormány majd egy hónap után a képbe, amikor eddig jóformán semmit nem csinált. És hát… az a gyanúm, a kormány nem azért veszi át a menekültellátást, mert kezdettől fogva ez lett volna a dolga, hanem mert az EU – ha a helyreállítási alapot nem is kapjuk meg – erre küld pénzt a határországoknak, amit megint el lehet lopni. Pl. étkeztetésre túlárazottan a haveri cégeknek, Lölő szállodáinak támogatására, stb.. Na, ennek kell áprilisban véget vetnünk!
Pingback: Utolsó helyzetjelentés a BOK csarnokból a háború 29. napján - 2022 Magyarországán így lesz egy önkéntesből "nem kívánatos személy" - Városi Kurír
Pingback: Orbán-Zelenszkij telefonos csúcs-találkozó - Városi Kurír