Idejönnek a kipcsak stadionok megszentelt földjére, térdelgetnek, meg nyafognak néhány vállból indítható söröspohár miatt

A Kedves Vezető „keresztény” legényei. A krisztusi könyörület és az egyetemes hazaszeretet jegyében, a nagyrészt gyárilag ketyós, behízott, a Fidesz, írást-olvasást hírből sem ismerő, kézből etetett fizetett hőbörgő szabadcsapata, aki most végre odaokádhatták a világnak, hol is lakik a magyarok istene. Mi tudtuk eddig is. Tudja meg hát a világ.

A karmelitában. Hol máshol?

És még van pofája egy kis pics@nyi, a tönk szélén álló szigetecske nóném elnököcskéjének hőbörögni! Idejönnek a kipcsak stadionok megszentelt földjére, térdelgetnek, meg nyafognak néhány vállból indítható söröspohár miatt. Nem utcakő volt. Papír, öcsém! Papírpohár! Meg alig lötyögött az alján a sör. És épp csak súrolta. Akkor meg? Mi a picsogás tárgya? Ez a kultúránk. 0:4. Oszt? Érdekel bárkit is? Mi győztünk. Mindig, mindenkor, mindenhol mi győzünk.
Addig-addig, míg kihúzzák a gyufát. A németek, a hollandok, a svédek, a jó ég tudja, néhány, a Kedves Vezetőnek kedves, szintén hibbant diktátor kivételével az egész világ. Majd csak néznek, mikor dicsőséges csapataink bevonulnak.

4-0-ra kikaptunk az angoloktól, de nem ez volt a vérciki!

Mindez persze lehetne valami kezdőfilmes, nézhetetlen zsé-kategóriás, inkább sírós, mint nevetős burleszkje. De nem az.

Ez a valóság. Ez a magyar jelen. A Kedves Vezető nekünk álmodott, pállott, lábszagú, bokacsattogtatós, uram-bátyámos, ócska és szánalmas világa. Ahol a normalitást üldözi az állam, ahol néhány futóbolond rángatja a kormányt, mi, az elképedt nép, meg csak nézünk, mint a moziban: Ez tényleg igaz?
Igen, igaz. A Kedves Vezető keretlegényei masíroznak-óbégatnak, meccsről-meccsre, természetesen a hazafiság, és a sportszeretet jegyében, a stadionok konok elszántsággal tovább nőnek mint a gomba, lassan minden utcasarkon lesz egy kötelező jelleggel, fegyverkezünk, készülünk mindig valami őrült háborúra, a kormány és kapcsolt őrültjei meg nyílt leveleket irkálnak, amiben összefüggéstelenül megátkoznak színésztől államfőig mindenkit, csupán azért, mert szólni merészelnek, hogy nácinak lenni már nem divat a mai világban.

Gábor György: who the f@ck is Schmidt Mária – töprenghet el Boris Johnson, ha egyáltalán eljut hozzá az üzenet

Nincsenek fékek, nincs gátlás, morál tán meg soha nem is volt.

Nem ügyel itt már senki a látszatra. Aki nincs velük, az nem magyar, nácik kóricálnak szabadon, lassan a luxusjacht-gyártók már csak a magyar oligarchákból élnek annyi a megrendelésük Felcsút-alsó környékéről, a Kedves Vezető sz@rik rá, hogy nem illik állami géppel nyaralni vinni a szent családot, legfeljebb a transzponderét kapcsolják majd ki a gépeknek, ne kíváncsiskodjanak az alattvalók, mi közük hozzá mire verik el a pénzüket.

Fokozódik Orbán római vakáció-polémiája! - Hadházy olvas a légügyi információk között és nem fél használni.....

Kisebb megye méretű majorságnak vakolt családi atombunker készül Hatvanpusztán

nagyon sok milliárdért, amit máris nemzeti örökségnek-műemléknek, később nyilván spirituális kegyhelynek, a föld szívcsakrájának, lófütty tudja minek – a hibbantságnak nálunk nincs határa – fognak majd rendeletileg nyilvánítani, mert a Kedves Vezetőnek ez akadt be újabban.

És a dilivonat egyre csak zakatol, rajta a senkik tobzódva, őrjöngve, a vesztüket érezve, bele a szakadékba, az elmúlásba, a semmibe. Elég volt! Legyen már VÉGE!

Orbán Viktor, a "politikai termék" - A "nép egyszerű gyermekének" esete a hatvanpusztai birodalmával

Kapcsolódó

illusztráció: V.K.