Iványi Gáborék egyik iskolájánál fegyveres NAV-ellenőrök intézkedtek – “Kitartunk!”- üzeni a lelkész

Hol van ilyenkor a kereszténymentő, Azbej Tristan, nemzeti kormányunk üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára, aki olyan vehemensen áll ki a megrongált templomok helyreállításáért, ha lehet minél messzebb országhatárunktól, de szó nélkül megy el a Magyarországi Evangéliumi testvérközösség és Iványi Gábor ellehetetlenítése mellett?

4 fegyveres….

“Tegnap egyik iskolánk ellenőrzése ügyében a NAV előre bejelentett helyszíni szemlét tartott nálunk. Annak ellenére, hogy az ellenőrzés kezdete óta a hatóságokkal együttműködve járunk el, az iratokat rendelkezésre bocsátottuk, a NAV indokolatlanul nagy erőkkel szállt ki hozzánk. Erejét demonstrálva, összesen nyolc embert, köztük négy fegyverest küldtek intézményünkbe”

– áll az Iványi Gábor által jegyzett, kollégáihoz intézett levélben, melyet az Oltalom Karitatív Egyesület osztott meg.

A történtek után a lelkész szeretné megnyugtatni kollégáit, hogy

az erőteljes fellépés ellenére kitartanak.

Ha megírná véleményét, vagy megvitatna ezt-azt másokkal, esetleg kérdése lenne a cikkel kapcsolatban, Facebook oldalunkon megteheti!

Úgy véli azonban, hogy a

folyamatban lévő ügyeik kapcsán számítaniuk kell hasonló intézkedésre.

Emlékeztetőül…..

 

Iványi Gáborék egyik iskolájához fegyveres NAV-ellenőrök szálltak - "Kitartunk!"-üzeni a lelkész

2 thoughts on “Iványi Gáborék egyik iskolájánál fegyveres NAV-ellenőrök intézkedtek – “Kitartunk!”- üzeni a lelkész

  • 2021.10.07 at 07:20
    Permalink

    Hol van ilyenkor a kereszténymentő, ősmagyar Azbej Tristan? – kérdezem én is!

  • 2021.10.07 at 10:52
    Permalink

    OV a legajasabb diktátor és elmebeteg, nagyon hasonlit Ceaușescura, remélem úgy is végzi !!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.