Connect with us

Kiemelt hírek

Rendőrségen a kormánymédia első emberei – Kihallgatják a Ripost és az Origó főszerkesztőjét

donath-anna
Megosztás

A két portál első embereit Donáth Anna feljelentése alapján vegzálja a hatóság. A Momentum képviselője állítása szerint a portálok bődületes hazugság-kampányt folytatott ellene.

„Nem tűröm szótlanul!”

„Ómolnár Miklóst, a ripost.hu és a Ripost főszerkesztőjét, illetve Gábor Lászlót, az origo.hu főszerkesztőjét a rendőrség tanúként fogja meghallgatni, ugyanis az általuk irányított Fidesz-propagandalapok bődületesen nagyot hazudtak rólam – én pedig ezt nem tűröm szótlanul – írta a képviselő közösségi oldalán.

A két főszerkesztő és propagandalapjaik a saját fikciójukat tényként közölték,

a hírek között szerepeltették. Azt hazudták az olvasóiknak, hogy ez ugyanúgy megtörtént, mint a reggeli zápor vagy egy baleset az autópályán. Ezt pedig nem tűrjük szótlanul, és másnak sem szabad. Nem tűrjük, hogy hazudozzanak azért, mert már megszokták, hogy mindenki rájuk hagyja.

Meg fognak bűnhődni azért, hogy folyamatosan hazudnak,

hogy bármikor használhatók arra, hogy megpróbálják tönkretenni azoknak az életét, akiket veszélyesnek gondolnak a kormányra nézve nézve. A büntetőeljárást addig folytatjuk, amíg a bíróság nem mondja ki az igazat! Nem hagyom, hogy elkenjék a felelősségüket. Nem hagyom, hogy egy névtelen „diáklány” olvasói levele mögé bújva, az „elmondottak” ellenőrzése nélkül hazudjanak tovább.

Nem csak sajtóetikai, hanem morális kérdés is: nem hagyjuk, hogy a hazugságokhoz felhasznált, amúgy nagyon komoly témát elbagatellizálják.

Azért kell végigvinni az ügyet

és kimondatni velük, hogy hazudtak, hogy ha valós történet kerül napvilágra, azt komolyan vegyék az emberek. Hiszen hány ártatlan áldozat marad csendben, mert fél a meghurcoltatástól, és hogy a végén őket hazugozzák le? Közös felelősségünk ebben a folyamatosan dezinformált világban olyan etikai normákhoz ragaszkodni az újságírásban, ahol nincsenek névtelen bejelentők, nem létező tanúk, névtelen cikkírók, követhetetlen hivatkozások.

Biztos vagyok benne, hogy jönni fognak még hasonlóan undorító lejáratások, hazugságok a Momentum politikusairól. Fél tőlünk a hatalom. És jól teszik.”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük