Banánköztársaság
Kisnyugdíjasunk kitálal: visszamenőleg senki sem tud enni, élni! Nagyon nagy ára lesz ennek a pár forintnak, amit kapsz!
Főcímek! Jelentősen emelkedik a nyugdíj visszamenőleg novembertől és jön hozzá az egységes 80 ezer forintos prémium. Már majdnem örülni kezdtem, amikor villámként hasított belém, hogy még az unokáink is fizetni fogják azokat a hiteleket, amiből most osztogat a választások előtt a kormány.
Főcímek: jelentősen emelkedik a nyugdíj visszamenőleg novembertől és jön hozzá az egységes 80 ezer forintos prémium. Már majdnem örülni kezdtem, amikor villámként hasított belém, hogy még az unokáink is fizetni fogják azokat a hiteleket, amiből most osztogat a választások előtt a kormány.
Igen kérem megy az osztogatás, nem kicsit és természetesen nem csak a nyugdíjasoknak
De mivel a nyugdíjast hülyének nézi mindenki, így kiemelt helyet kap minden médiafelületen, milyen nagyon jól is járunk. Nézzük a tényeket. Az év elején megalázó módon alultervezetten emelték a nyugdíjakat – nem először és nem utoljára, jövőre ugyan ez vár ránk – 3 %. Még az érdekeikért valamennyire is harcolni tudók fizetésemelése megközelítette, vagy lényegesen meghaladta az ez évre várható inflációt.
Jött az előre látható fekete leves és meglódultak nem csak nálunk, de világviszonylatban az áremelkedések. Nőttek az élelmiszer, üzemanyag, szolgáltatások, szállítások árai. Az okokat nem kell sorolni hiszen köztudottak.
Mit tesz ilyenkor egy felelős kormány?
Kiszámítható gazdaságpolitikára törekszik próbál pénzt pumpálni a gazdaságba. Nálunk viszont iszonyatos hitel felvételek sorozatát kezdték meg.
Eladósodtunk már forintban, euróban, jüanban, rubelben. Ész nélkül vesszük fel a hiteleket mindenhonnan, ahonnan csak lehet, vagy bocsájtjuk ki a kötvényeket ilyen olyan kamatokra.
No ezeket fogják visszafizetni a fiatalok + a csábító saját hiteleiket is, mert abból is rájuk sóztak nem keveset gyerekvállalásért cserében, hogy egy adósságspirálba kerüljenek.
Láttunk már ilyet, azt deviza hitelnek hívták.
Viszont a gazdaságba csak csepeg a pénz
Az árak elszabadulását látva és persze a közelgő választásokra tekintettel júniusban kaptunk 0,6 % nyugdíjemelést visszamenőleg januárig. Leírni is szégyen, milyen kevés pénz ez.
Voltak akik csak pár száz forintot kaptak. Morgolódtunk, hiteleztünk az államnak de csak jöttek az ígéretek.
Na most már bizonyos, hogy a beígért 0,7 % helyett 1,2 %-s visszamenőleges nyugdíjemelés jön. Úgy, hogy közben napvilágot láttak a KSH hivatalos adatai amik szeptemberben ismét katasztrofális számokat hoztak. Az elemzők szerint még ennél is nagyobb infláció vár ránk, évvégére 6 % feletti inflációt jósolnak a szakértők.
Jó lesz ha csak ennyi lesz!
Hetente 2 alkalommal nőnek az üzemanyagárak.
Nincs autód, azt hiszed Téged nem érint? Tévedés! Mindent szállítanak, minden termékbe begyűrűzik a szállítás költsége. Közben elszálltak az energia árak is a világban.
Jött a kormány „megnyugtató” válasza: Ők megvédik a rezsicsökkentést!
Ja, neked nem nő a gáz, fűtés, áram számlád egyelőre ugyan, de a vállalkozások és a vállalatoké viszont soha nem látott mértékbe nő. Le fognak állni a gyártások, mert eladhatatlanná válnak a termékek.
Minden! Érted? A ruhától az alkatrészekig, élelmiszerig mindennek az ára az egekbe száll.
Te pedig a jó gazdasági növekedésnek hála kapsz 80 ezer forint nyugdíjprémiumot. Mire kézhez kapod, lehet el is inflálódik!
Az, hogy a gazdaság mitől nő az a számokkal való játék. De ez a játék most jól jön a kormánynak.
Becsap! Hitelből finanszírozza a prémiumodat, az szja visszatérítést, a fegyverpénzt, a 13. havi nyugdíjadat jövőre és hosszú a sor mi mindent.
Ne hidd, hogy nem kell majd visszafizetned. Viszont most jól néz ki, jól jön a jó propaganda.
Csak kérem szépen van még egy dolog: visszamenőleg senki sem tud enni, élni!
Nagyon nagy ára lesz ennek a pár forintnak, amit kapsz akár nyugdíjemelésként, akár nyugdíj prémiumként, akár bármilyen címen.
A világpiacon euróért vagy dollárért vásárolnak. Igaz, Te forintba fizetsz itthon érte. De nagyon nem mindegy, mennyi forintot. Tehát figyeld az euró- és a dollár árfolyamot is.
A kisnyugdíjas nem tud örülni. Emlékszik, m ilyen világgazdasági válságokat élt meg eddig és azoknak milyen következményei lettek
Szívemből kívánom, mindenkinek egyszer tényleg tudjon örülni felhőtlenül annak, ami jár neki.
Mert ne feledd: csak azt kapod ami jár! Nem pedig kegyet gyakorolnak, nem a magukéból osztogatnak! A Te pénzed is benne van a közösben!
(A fotó illusztráció)
Szerző
8 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….
Marta Brash
2021.10.07 23:01 at 23:01
Nayon jo iras – akar egy nyugdijas irta, akar egy ujsagiro! Bizony nincs ingyenpenz – es a 80 000-taz is megkapja – mondjuk schmittpaja bacsi – akinek havi 2 millas nyugdija van,. Mert ezt sem ugy szamoljak, hogy a legjobban raszorulo tobbet kapjon, akinek meg felmillio folott van a nyugdija, az kicsit kevesebbet. Igen, nincsen ingyenpenz – plane nem orbannal, Aki ezt nem tanulta meg, annak fajdalmas lesz majd a raebredes
Rosta Ágnes
2021.10.08 07:34 at 07:34
Köszönöm szépen. Én tényleg kisnyugdíjas vagyok és semmi közöm az újságíráshoz. Minden írásomhoz adom a nevem. Nem csinálok mást csak néha megírom a véleményem. Jó egészséget kívánok Önnek.
Orem Sándorné
2021.10.08 19:18 at 19:18
Megdolgozott évek vannak mögöttünk,nyilván tudjuk , nem kapunk semmit ingyen,megtanultuk még a szocializmusban.Mindenért meg kellett dolgoznunk,segítettek a szülők,munkával,javaslatokkal.Nagy segítség volt.Nem raktak a seggünk alá BNW,ha nem dolgoztál ,nem ettél.És ez így van jól.A fiatalok is jobban megtudnák becsülni amilyük van,ha megdolgoztak volna érte.A kormány mindegy ki van hatalmon,mert sajnos a felállás,lopnak,hazudnak ,csalnak.Ki lenne jó Nekünk ?Aki becsülettel szolgálná népét,na olyan nincs,magát szolgálja mindenki,igérgetnek,csúny dolog átverni az embereket,csak hogy nekem több legyen.Nem tehetünk ellene,mi már nem .Szidhatjátok a szocializmust ahogy akarjátok,nekünk mégis jobb volt,dolgozunk,megbecsülték a munkánkat /pénzben /.Ma kihasználnak a munka adók,minnél jobban szorul a hurok,annál jobban a dolgozón csattan az ostor.Nagyon csúnya világot élünk.Elsősorban magunkon kéne változtatni,nem elitélni,megbeszélni,nem elmenni,kompromisszum hiányba szenvedünk,közben elfelejtjük,magunknak ártunk a legtöbbet.
Majeczki Edit
2021.10.11 09:31 at 09:31
Honfitársaim! Az, hogy ki hogyan élt meg évekig 28.500ft-bol, senkit nem érdekelt! Ja!! És hogy ne felejtsem ebből kell megvenni a gyógyszereimet havi 12.000ft-ert!! Most így a választás előtt fontosak lettünk! Meddig??? ?
Kívánok annak ennyi pénzt,aki ezt megállapította, hogy ennyiből meg lehet élni!!!
Aki ennyiből él, az tudja hogy miről beszélek!!
Kitartást mindenkinek!
Terézia
2021.10.11 13:47 at 13:47
Sajnos ez nagyon igaz
Terézia
2021.10.11 13:51 at 13:51
Sajnos nagyon igazat ír! Sok nyugdíjas ezt nem akarja észre venni. Nekem is volt ismerősöm aki azt írta és mondta, hogy mit sírsz? Éhezés? Mondtam még nem de az unokáim megfogják éhezni ezt a pénzt! Olyan mondogatja akinek nincs gyereke mert nem akart!
Pingback: Nyugdíjasok figyelem! - Vissza a startvonalra, mikor számíttathatod újra a nyugdíjad összegét - Városi Kurír
Pingback: Jön a kampánynyugdíj - infláció te drága - Városi Kurír