Kormány-újítás: eddig a pénztárca szabott határt a segítő szándéknak, most majd a félelem fog?

Ha elég hangosan tiltakozunk, visszavonulnak. Újabban ez a kormány-módszer. Belengetnek egy szörnyűséget, és ha túl nagy a botrány, mint a Fudannál, akkor valamennyit visszakoznak.

Most pedig van miből

Már nem elég, hogy a kormány nem ad a jó célokra, azt akarja, hogy más se merjen adni. Új kormányrendeletet hoztak, amelynek kizárólagos célja a megfélemlítés.
Az állam helyett már rég mi támogatjuk a szegényeket segítő alapítványokat és egyesületeket, a jogvédőket, környezetvédőket, azokat, akik a rászorulóknak ételt osztanak. Mi tartjuk életben a független média maradékát, amelytől megvonták az állami hirdetéseket. Egyre nehezebben, mert egyre többen már csak ránk számíthatnak.

Eddig a pénztárca szabott határt a segítő szándéknak. Most majd a félelem fog.

Elrendelték: ezentúl az egy-kétezer forintos adományoknál is fel kell fedni a kormányszervek előtt az adakozó kisemberek kilétét.

  • Hány nyugdíjas ijed majd meg, hogy baja lesz a gyerekének, ha kiderül, rendszeresen küld valamennyit az üldözött Klubrádiónak?
  • Hány közalkalmazott vagy fideszes főnöknek dolgozó munkavállaló, az önkornányzati megrendeléstől függő kisvállalkozó tart majd attól, hogy főnöke, munkaadója fülébe jut: utalt egy kis pénzt a Partizán, a Mérce, az Átlátszó és más lapok alapítványainak?
  • Hányan gondolják meg kétszer is, ha ezért feketelistára kerülhetnek, hogy kisegítsék nagy bajából a kormány össztüze alatt álló Iványiék Oltalom egyesületét? Vagy a Soros-bérencnek kikiáltott jogvédőket, a TASZ-t, az Amnesty Internationalt, a Helsinki Bizottságot, a Transparencyt, a roma jogvédőket, akik nem féltek az államot perelni?

Szerencsére jónéhány érintett szervezet polgári ellenállást hirdetett, és közölte: nem fogja kiadni a neveket

Túl nagy tehát a vihar, kezdődik a szokásos sasszézás. Az egyik fideszes politikus már óvatosan meglebegtette: talán majd csak bizonyos összegen felül kellenek a nevek…

Csakhogy a rendeletben nem ez van.

Nem értenek másból, mint az erőből.

Így, a választás előtt félnek a hangos botránytól. Hát akkor csináljunk nekik!

Forrás

 

kormány

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük