Orbán Viktor igazán felhívhatná régi barátját (mondjuk épp lecsófőzés közben) és segíthetne neki megérteni, hogy ennek itt most vége van

A Fidesz-holdudvar celebjei és udvari munkásai az elmúlt napokban egymásra licitálva drukkoltak Donald Trumpnak, hogy újra „sírásba kergesse a liberálisokat”, volt olyan önmagát megmondónak gondoló médiasrác is, aki táncos videóban örült Trump első – és mint kiderült: már akkor is téves – győzelmi bejelentésének.

Tévedni persze emberi dolog, nincs ezzel baj,

bevallom: négy évvel ezelőtt én is úgy feküdtem le aludni, hogy másnap reggel Hillary Clintonnak fogják hívni az USA új elnökét. Aztán mégsem. A mostani választás kétségtelenül történelmi és nem pusztán azért, mert elnökjelölt Biden előtt még soha nem kapott ennyi voksot az amerikai polgároktól vagy mert először lesz női (ráadásul fekete-ázsiai származású) alelnöke Amerikának, amitől nyilván már most kirázza a hideg a nőkben „szülőgépeket” látó macsó NER-világot.

De azért is történelmi ez a választás, mert most először lett végtelenül méltatlan a végjáték:

a meghatározó világhatalom elbukott vezetője képtelen tisztességgel és méltósággal távozni. Mondhatnánk persze, hogy mit várjunk Donald Trumptól, hiszen egész élete és elnöksége is arról szól, hogy páros lábbal rúgja fel a szabályokat, hogy tesz az etikettre és az illemre, hogy rezzenéstelenül képes a valóságot elhazudni. Hosszabb történelmi elemzés kell ahhoz, hogy megértsük: miért szavazták meg négy éve épp ezért és miért voksoltak most is súlyos tömegek erre a politikára. Ettől még alulmaradt és ha neki tényleg Amerika az első, akkor pontosan tudja, hogy ezzel a csapkodással épp a hazájának árt. A kialakult méltatlan helyzet kapcsán viccesen mondhatnánk, hogy

Orbán Viktor igazán felhívhatná most régi barátját (mondjuk épp lecsófőzés közben) és segíthetne neki megérteni, hogy ennek itt most vége van. Hogy valódi államférfinak lenni ebben a helyzetben annyit tesz, mint tisztelni és becsülni az ellenfelet és vereség esetén méltósággal levonulni a pástról.

>>> friss hírek<<<

Példaként említhetné neki McCain szenátort,

aki igazi államférfiként viselkedett és nemzeti egységre szólított fel Obama mögött, amikor alulmaradt vele szemben. Aztán persze eszünkbe juthat, hogy de hiszen ez az illiberalizmus lényege. A hatalmat minden eszközzel markolni, párhuzamos valóságokat építeni, az ellenfeleket ellenségnek kiáltani és kiátkozni. Hogy is volt annak idején?

„A haza nem lehet ellenzékben”

– mondta Orbán Viktor a bukott választás után. Ez az undorítóan kirekesztő és nemzetszakító mondat volt az, amely megágyazott az életünket még sokáig mérgező fideszes hidegháborúnak. És azt kell mondjam, hogy

az amerikai választás kapcsán tapasztalható NER-béli vak fanatizmus az, amely igazán riasztó számomra.

Hogy amikor a kormányfő kiáll Trump mellett,

akkor a NER-támogatói közeg vakon követi ebben, sőt élet-halál harcnak gondolja, hogy az óceán másik oldalán ki nyeri a választást. Hogy már abból is magyarsági kérdést csináltak, hogy ki támogatja Trumpot és ki nem. Sokatmondóan szomorú, hogy amikor Biden átvette a vezetést, a kormány kancelláriaminisztere máris Sorost emlegette, a Fidesz ideológiai holdudvara pedig a kezdeti bárgyú ünneplés után Trump veresége miatt acsarkodó és csapkodó szájhabzásba fordult át.

Ez az állandó harckészültség, ez az állandó győzelmi kényszer és frusztrált kivagyiság idővel mindenkit felzabál.

Amerikai elnököt és magyar miniszterelnököt is. Kit előbb, kit utóbb, de biztosan.

Forrás

lapzsemle

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük