A rezsim üldözöttjei nincsenek egyedül! Erőt adó szolidaritás a rezsim áldozatai mellett. A hírhedt koncepciós per, a „Sukoró-ügy” áldozatait nem tudták megtörni, nem tettek hamis tanúvallomást....
Budai Gyula újra csúcsra jár, azt ókumlálta ki, hogy Czeglédy Csaba nem más, mint Gyurcsány Ferenc strómanja. Feladata, hogy megfelelő mennyiségű pénzt teremtsen elő a DK...
A polgári perek gyorsabbá és szakszerűbbé válhatnak, a közigazgatási perekben pedig jelentősen kiszélesedik a bírósághoz fordulás lehetősége a január 1-jén hatályba lépő új eljárási törvények nyomán....
Ezt költségvetési átcsoportosítással, például a luxusberuházások elhagyásával meg lehetne oldani. Naponta két orvos távozik az országból Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke, a programismertetés felelőse, szerdán...
Őrnagyból alezredes lett Ramil Safarov, aki 2004-ben baltával vert agyon egy alvó örmény katonatisztet Budapesten. Életfogytiglanra ítélték, de az Orbán-kormány kiadta hazájának, ahol hősként ünneplik. Előléptették...
Hogy lesz-e Magyarországon atlétikai világbajnokság, az egyelőre a jövő titka, de ha lesz is, nem egyhamar: 2023-ra kerülhet hozzánk a rendezési joga. Hivatalosan még semmi sem...
Hétfő estére harangozták be a Kész Zoltán – Vona Gábor vitát a Mozsár Klubba, ám nem sokkal a rendezvény kezdete előtt Bruck Gábor lemondta az eseményt. Megfogalmazása...
Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai lakásban nyílt meg a Magyar Zsidó Múzeum, ahol 1500 tárgy volt látható. Elsősorban zsidó szertartási tárgyak és...
Választott vezetőnk évekkel ezelőtt Félázsiának nevezte a hazánkat. Utánanéztünk, hogy mit kell tudni Félázsiáról. Államformája: demokratikus diktatúra. Az ország élén a nép által választott örök és...