Az uniós csúcstalálkozó első napja után Orbán kézitusáról és harcról beszélt, a német kancellár szerint viszont szolidárisnak kell lenni. Minden tagállam számára nyilvánvaló, hogy a külső határok...
Orbán Viktor pénteken, 0.40 perckor üzent közösségi oldalán Brüsszelből az érte itthon izguló harcostársaknak. Igazi harctéri jelentésben számolt be a csütörtök esti csatájáról. A valóságban azonban...
Az MSZP elnöke szerint politikai értelemben már eldőlt, hogy Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke a szocialisták miniszterelnök-jelöltje is. Molnár Gyula erről csütörtökön az InfoRádió Aréna című...
Félelmetes. Ki néma netán s csak lelkesedni rest, az Soros-bérenc Egyáltalán nem túlzás a hatalom végtelenített hecckampányát goebbelsi-sztálini mintákat követőnek nevezni. Félelmetes, hogy a hatalom naponta...
Nem működik a szelektív szolidaritás a migrációs válság kezelésében, a bevándorlás külső és belső dimenziójában is szolidaritásra van szükség az Európai Unió tagállamai között – közölte...
A magyar kormány egyetért Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke vitaindítójának megállapításaival – közölte Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Nemzeti konzultáció A Miniszterelnökséget vezető miniszter fontosnak...
Az Európai Unió Bírósága csütörtöki döntésében részben megsemmisítette az Európai Bizottságnak a magyarországi gazdálkodók javára az uniós mezőgazdasági alapokból nyújtandó támogatások több millió euróval történő csökkentéséről...
Az iskolai menza a szülőnek drága, a gyereknek undi, az önkormányzatnak (szinte) biztos kudarc. Egy I. kerületi menza-kálváriáról szóló cikk miatt gondoltam azt, hogy írok az iskolai étkeztetésről...
A címből nem egyszerű kitalálni, hogy Gábor György pontosan melyik melléfogásra gondol, mert ugye nem egyedülálló az eset. Lehet találgatni és a helyes megfejtés reményében továbbolvasni!...