A nyugdíjak késve érkez(t|n)ek. Pont. Nagyjából ez az, amit tudunk. A többi szinte kivétel nélkül találgatás. Amely találgatás-cunamiban kétségtelenül lehetne egy kicsit fixebb kavics, ha a...
A lakás-takarékpénztárak tönkretétele sokat árt a lakásra gyűjtő, takarékoskodni próbáló embereknek és több ezer ember veszítheti el miatta a munkáját.
A magyarok Attila kései leszármazottainak tekintik magukat, a hun-türk eredet alapján állnak, nyelvük a türk nyelvekkel áll rokonságban – közölte Orbán.
Áder János köztársasági elnök kedden az Országház épületében kinevezte Orbán Viktor negyedik kormányának államtitkárait, akik egyúttal hivatali esküjüket is letették. 54 államtitkár Az államfő a miniszterelnök...
Többek szerint a postaügyért és a pénzügyi szolgáltatásért felelős kormánybiztos, Bártfai-Mager Andrea lehet Seszták Miklós utódja. Seszták Miklós biztossá vált távozásával valószínűleg a 2016 óta postaügyért és a...
Persze megvan a kétharmad, de végül csak 42 listás mandátumot szerzett a kormánypárt, pedig a hét közepén már 43 mandátumuk is volt, és azóta összeszámoltak még...
Simonka György Orosházán száll ringbe az országgyűlési választáson, Lezsák Sándor pedig kiskunfélegyházi jelölt maradt. Mások mellett Lázár János, Kocsis Máté, Hoppál Péter, Gulyás Gergely, Simicskó István, Seszták Miklós, Varga Mihály...
Tóth Bertalan, az MSZP országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője „Lehetne-e hosszabb az élettartam 50 évnél? ”címmel írásbeli kérdéssel fordult Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterhez. A képviselő arról...
Mikor és hogyan távolodott el a karácsony eredeti vallásos tartalmától? Mióta számít családi ünnepnek idehaza? Hogyan terjedt el a „Krisztusfa” állításának szokása? Melyek voltak a leggyakoribb...