A jelenlegi helyzetben kérdésessé vált, hogy a Jobbik részt tud-e venni a jövő tavaszi parlamenti választáson – közölte Volner János, az ellenzéki párt frakcióvezetője. Tiltott támogatás...
Lássuk, milyen hírekkel lát el bennünket a Kacsa-hír, hazánk első vállaltan álhírt gyártó ügynöksége. Jó szórakozást a hírszemléhez és ne feledjék: a hír sem mindig igaz, ahogy az...
-Jó napot! A Soros-tervből szeretnék egy példányt. Annyit beszélnek róla, ideje lenne elolvasnom. – Sajnálom uram, a Soros-terv titkos, nem adhatok róla felvilágosítást. – Ha titkos,...
Kisebbfajta csoda kellene Dudás Gergely álma az első magyar közfinanszírozott portál megalapításához. Úgy tűnik, nem jön össze a kellő civil előfizető, szám így a Politis.hu-t nem...
Fejtő Ferenc 2008-as halála óta elegendő idő telt el, hogy tisztelői egy tudományos igényű és módszerű, a személyes ismeretségeket és elkötelezettségeket félre tevő, ugyanakkor az embert...
– Józsi bácsi, a TV2-től jöttünk. – Na, az jó. Mondjátok be a tévétekbe’, hogy az utcánkba már hetek óta nem takarítanak. – Maga ugye nyugdíjas?...
Az egészestés animációk versenyét A hegyek és vizek könyve című kínai animáció nyerte, A világ innenső végén a zsűri külön elismerését kapta. 15. Anilogue Nemzetközi Animációs...
Mit szépítsem? Depressziós vagyok. Depressziós vagyok attól a világtól, ami évek óta körülvesz bennünket. Depressziós vagyok a gyűlölködéstől, a segítőkészség, az együttérzés, az emberség hiányától. Én...
Több tízezres tömeg tüntetett Tel-Avivban szombat este a kormányzati korrupció, illetve a kneszet által hozott új törvény elfogadása ellen, amely korlátozná a rendőrség hatáskörét. Netanjahu törvényt...