Banánköztársaság
Vásárhelyi Mária: a gyerekek, akik reggel úgy mennek iskolába, hogy minden lámpaoszlopon saját apjuk és családnevük mocskolását olvashatják….
Ahol gyermekkoromban laktunk, ott az utca szemközti oldalán egy belügyminisztériumi lakótelep állt 9 házból. A lakásokban fiatal belügyi- rendvédelmi dolgozók és börtönörök családjai éltek. Gyermekeik az én kortársaim voltak, az osztályunkba is legalább 8-10, ezekben a házakban élő gyerek volt.
Ahol gyermekkoromban laktunk, ott az utca szemközti oldalán egy belügyminisztériumi lakótelep állt 9 házból. A lakásokban fiatal belügyi- rendvédelmi dolgozók és börtönörök családjai éltek. Gyermekeik az én kortársaim voltak, az osztályunkba is legalább 8-10, ezekben a házakban élő gyerek volt.
Hazafelé a kis lakótelepen keresztül vezetett az út
és gyakran megesett, hogy az ott lakó kortársaim a hintában ülve kórusban üvöltötték utánam, hogy
„börtöntöltelék gyereke”.
(Édesapám ugyanis a forradalom után börtönben volt) Máig hallom ezt a kórust, mert hiába tudtam, hogy az én Apám jó ügyért ül a börtönben, mégiscsak nagyon fájdalmas és megalázó volt. Ennél is szörnyűbb volt, amikor 1999-től a Fidesz kormány bértollnokainak célkeresztjébe került az Édesapám, ő volt a karaktergyilkos kampány bemelegítő részének első áldozata. A legaljasabb hazug vádakat fogalmazták meg vele szemben és ismételték minden létező fórumon, az akkor még közszolgálatinak tekintett rádiótól és televíziótól (Vasárnapi újság, Éjféli menedék) az összes saját médiájukban.
Hogy miért került a célkeresztbe?
Elsősorban azért mert ő volt a Soros Alapítvány elnöke, Soros György magyarországi képviselője.
Mint minden, a rendszerváltás idején megszülető autonóm, demokratikus kezdeményezést, úgy a Fidesz megalakulását is az Alapítvány támogatta, ezért aztán hatalomra kerülve a fideszes elvtársak pontosan tudták, hogy milyen veszélyes lehet a hatalomra minden az automómiát támogató intézmény.
Én meg ott álltam tehetetlenül és kétségbeesve.
Amikor pedig úgy döntöttem, hogy nem tűröm tovább szó nélkül az édesapám elleni indított lejárató kampányt, akkor én is a célkeresztbe kerültem. És ez nem is nekem volt a legrosszabb, hanem a gyermekeimnek. Volt, hogy a lányomtól megkérdezték, hogy
„a te mamád az, akinek a bőréből lámpaernyőt kell csinálni”.
Mindezt most azért írom le, hogy elmondjam, mennyire együtt érzek mindazon szülőkkel és gyermekekkel,
akik az elmúlt évek során a a Fidesz gyilkos, neonáci propagandájának célkeresztjébe kerültek. GyurcsányFerenc, JuhászPéter, Krekó Péter, MárkyZayPéter, HadházyÁkos és a többiek. Nagyon sajnálom a szülőket, de még jobban a gyermekeiket, akik teljesen védtelenek és ki vannak szolgáltatva a politikai indulatoknak.
Akik reggel úgy mennek iskolába, hogy minden lámpaoszlopon saját apjuk és családnevük mocskolását olvashatják. Akik nyilván ki vannak téve osztálytársaik gúnyolódásának.
És aztán hiába nyerik meg egymás után a kormánymédia ellen indított pereket, hiába állnak oda a gyerekeik elé az ítélettel, hogy lám a bíróság is megmondta, hogy hazudtak. Ahogy én is hiába álltam volna oda az Édesapám elé, ha még élt volna. Az életre szóló lelki sérülés már megtörtént. Egy kormány, amely milliárdokat öl egy velejéig hazug, gyűlöletkeltő un. „gyermekvédő” kampányba, így teszi tudatosan tönkre gyermekek, családok életét. Számukra ez a „családvédelem” és ez a „gyermekvédelem”. Nem ismernek kegyelmet, mindenkit tönkretesznek, aki útjukba áll.
Kapcsolódó
