A kormány módosítani készül a civiltörvényt. A javaslatból az egyelőre az nem látszik, hogy a Brüsszel által kifogásolt Stop Soros passzusokat korrigálnák.
Ma reggel leültem facebookhoz, és válogatás nélkül elolvastam az első pár posztot, akár magánszemély, akár sajtóorgánum tette fel. Sorba a következőek jöttek fel. Orbán beszédére, az október...
Semjén kiterjesztené az EU-n kívül élő magyar állampolgárokra az EP-szavazás lehetőségét. A cél a kárpátaljai és a vajdasági magyarok voksainak megszerzése.
Az augusztus huszadikai ünnepségek után sajtóviták kereszttüzébe került a Parlament két ablakán is kilógatott, soha sem volt magyar-keresztény zászló. Szeptember elején tartja a miniszterelnök fia által...
Iványi minden alapot nélkülöző közönséges sértegetés – így minősítette Semjén kijelentését, amely egyházát visszaélésekkel hozta összefüggésbe.
A Szeged-Csanádi Egyházmegye már most megkezdte a felkészülést a 2030-as ezeréves évfordulóra. Kaptak is 20 milliárd forintot, aminek közel a fele stadionra ment. Erre jött a...
Semjén azt nem árulja el, ki fizette ki a vadászatot helyette. A politikus egyből magánemberré változik amint milliós utakat ajánlanak neki. A 444 egy kanadai olvasója...
A 24.hu birtokába került dokumentumból az következik: valaki nem mond igazat az ügyben, mert az elvileg a Semjén Zsolt skandináviai vadászatait finanszírozó Farkas József állítása szerint...
Az ajándékozás utáni illetéket meg kellett volna fizetnie Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek a svédországi vadászatok után – írja az Index a Transparency Internationalre (TI) és Deák Dániel...