Tízmillióan üldögélünk valami roggyant elmegyógyintézet foglalkoztatójában, ahol csak a Kedves Vezetőnek jut a kifestőből, kastélyból, meg kisvasútból

Néhány napot Hollandiában voltam kénytelen tölteni. Akinek hirtelen nem ugrana be, esetleg államilag törölgetik az agyát, nem foglalkozik a rothadó nyugattal, ami mára a Kedves Vezető és kissé tévelygő tábora szerint maga a liberális fertő, sőt, az idegállapotuk mai állása szerint már S. Gyuri bácsi ugrálóvára is, ezért kiradírozta még az ország nevét a térképről is, amire persze tintaceruzával be van rajzolva-karistolva a „nagy” Magyarország, jelezném, hogy arról a szabad világról beszélgetünk, ahol a Dutch guy (Mészáros naccs’úrnak: dácsgáj, már, ha az ábécés-könyvében eljutott ezekig a betűkig, és csókoltatom a naccs’asszonyt is. Nincs is az önzetlen szerelemnél szebb a világon.) építgeti a kulturált világot, Európát, ilyeneket.

Az a fickó, akit egy átlag holland még hírből sem ismer, mert minek. Nem isten ő, akihez imádkozni kell

Mielőtt nagyon hörögni tetszenének, hogy tessék, a szemét hova utazgat, ahelyett, hogy valamelyik szép, baráti, illiberális, volt Szovjet Közép-ázsiai országban nézegetné a börtönöket, ahova a helyi ellenzéket pakolgatja az éppen aktuális, hibbant minidúcséjuk, mert a menet célja családlátogatás volt. A lánykám ugyanis megunta a banánt itthon, hogy itt minden a családról szól, és a családot jelesül Orbánnak hívják. Szerinte ez nem normális, mert,

bár érti, hogy a Kedves Vezetőnek kora gyerekkorában nem volt gyerekszobája, kisvasútja, vára, Balatonja, repülője, testőrsége, hogy a drága apukája verte is mint a répát, meg a kedves papa, Kósa drága anyukájához hasonlóan – sok csók, Kati néni! – nyolcvan éves kora után találta meg a közgazdasági vénáit, és frissen fialt milliárdjait.

Érti, mert nem hülye a gyerek, de ő, mégis valami korrekt, személyre szabott gyógyszeres kezelést preferálna, ahelyett, hogy egy egész országból csinálnak szisztematikusan zártosztályt.

De, nem!

Tízmillióan üldögélünk valami roggyant elmegyógyintézet foglalkoztatójában, ahol csak a Kedves Vezetőnek jut a kifestőből, kastélyból, meg kisvasútból. Így a lánykám elpályázott. Ő nem bírta. Most szkájpolgatunk, ha meg kijutunk, hát elhűlve nézegetem, milyen az, ha nem egy kuplungos társaság rabolja szét az országot, tobzódva a frissen szerzett vagyonba. Ilyenkor döbbenek rá, hogy én sem nagyon bírom már. Mert ott látom, hogy lehet normálisan is. Élni-dolgozni-országot vezetni.

És most ne jöjjenek azzal, hogy honnan indultunk, mert ahhoz képest is kézifékes fordulóval rohanunk valami őrült szürreális, beteg világba, Ázsia-alsó valagára, vicsorgó fogakkal, habzó szájjal, mert nekünk ne mondja meg senki, hogy kövessünk el kollektív öngyilkosságot.

És hagyjuk is a hollandokat, megvan nekik a maguk baja, a méhecskelegelős-tetejű buszmegállóikkal, meg azzal, hogy lövésük nincs, hogy a miniszterelnökük drága családjának mi a lófütty a hobbija. Bicikliznek, bármi, de nem a kastélyok gyűjtögetése, az tuti.

Mindig azt hiszem, hogy nincs lejjebb, nyakig ér máris a trutyi, de nem, mi még lubickolunk is benne

Soros, meg Gyurcsány már rég nem elég, már Soros fia, és Gyurcsány „néja” a kiszemelt fő csapásirány. A nemlétező migráncshordák a mainstream propaganda szerint, pedig már ürgelyukakon, talpig télikabátban ássák át magukat a technikai záron, plusz negyven fokban. Tudják, azon a cuccon, ami az atombombákon kívül már minden gezemicével tele van aggatva, zenél-sípol-gombot varr.

És nem röhögünk! Vagy kiáltunk ápolókért, új gyógyszerért, kényszerzubbonyért.

De, könyörgöm! Ne forgassák a szemüket! Igen, egyre hibbantabb a rendszer, mert egyre hülyébb a vezetője is. És mi csak kapkodjuk a fejünket, a drága, éppen századik, vagy hányadik békemenetére készülő hívek, meg csak tanulják-magolják az új ellenségek nevét.

A szivárványt államilag törlik az égről, soha nem volt, nem létezik, és amúgy is, az apa a Kedves Vezető, akkor meg mi van

Pityu, a haverom meg persze azon röhög, azt várja, mikor jelennek meg azok az óriásplakátok, ahol brüsszeli gyíkemberek, Soros unokája, Gyurcsány nagynénje-szomszédja-boldog őse ellen készíti fel a nagy pálinkaszabadságharcos a hazát. Az ütem egyre gyorsul, az őrület fokozódik, Bacsó Péter, meg valahol az égi dolgozószobájában már tudja, a Tanú című film a múlt.

A jelen a legalább tízkötetes családregény, ahol Bástya elvtársat továbbra sem lehet lesprickolni, és amiben egy őrült, mindenre képes gazember életét röhöghetjük majd végig, a felcsúti vályogháztól a váron keresztül egészen a börtönévekig.

Kapcsolódó

 

kedves-vezető

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

2 hozzászólás

  • 2021.07.11 - 14:55
    Közvetlen hivatkozás

    Elmebeteg OV t nem kell már bemutatni, és a sok narancs”szekta” követői mind a kényszerzubbonyt érdemlik, mert egy pici agyuk sincs, ebből a csuda szabad országból menekülni kell, ha levegöt akarsz venni, mert megfulladunk, elsüllyedünk Viktor és barátai okozta szennyben

    Válasz
  • 2021.07.11 - 15:21
    Közvetlen hivatkozás

    Sajnos átszenvedtük a sok propagandát duplán is: egyszer a pénzt szórták rá, ami a mi jussunk lett volna a felzárkózásra 2. a verbális harc kikészítette a lelkeket, idegeket, ami a gyanúsítgatásokat,, felcímkézéseket, megfigyeléseket is aljas módszerekkel alkalmazta, ,míg az oligarchia meg duzzadt az arany életben.Ha elolvassuk az utóbbi 11 év újságjait, rádöbbenünk, hogy itt egy óriási szemfényvesztés történt.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük