Connect with us

Állati

LMP: Varga Mihály és Gulyás Gergely nem a budaiakat akarják képviselni, hanem a Fideszt

Megosztás

Az LMP képviselőjelöltjei a parlamentbe kerülve a helyi emberekért és ügyekért dolgoznak majd – hangsúlyozta Ungár Péter budapesti, II. kerületi képviselőjelölt, aki szerint a Fidesz velük szemben olyan jelölteket indít, akik egyáltalán nem szólaltak fel választókerületük érdekében az elmúlt években.

A kormánypárti politikusok nem hajlandóak vitázni

Az LMP országos elnökségének tagja keddi sajtótájékoztatóján bírálta Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, aki országgyűlési képviselőként szerinte semmilyen javaslatot nem tett a II. kerületért, nem foglalkozott például a városrész útviszonyaival, viszont a nevéhez fűződik az internetadó terve.

„Varga Mihály és Gulyás Gergely nem a budai embereket akarják képviselni, hanem a Fidesz pártközpontot” – jelentette ki, kifogásolva azt is, hogy a kormánypártok politikusai semmilyen vitára nem hajlandók az ellenzékiekkel.

A migrációt és a határzár szükségességét érintő kérdésre azt felelte: a kerítés segített a probléma kezelésében, de nem volt lényegi szerepe. A megoldást szerinte a német és a török államfő nevéhez fűződő megegyezést jelentette, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök is megszavazott az Európai Tanácsban.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük