Blogbazár
Ma éjjel mi a program, Semjén úr?
Ez a kormány igazán kíméletes. Azért adja be ilyen gyors egymásutánban a jogrend maradékát szétbombázó törvényjavaslatait, hogy egyetlen gutaütéssel megúszhassuk. Mennyivel rosszabb lenne az elhúzódó szenvedés!
Nem olyanok ők, mint a koronavírus,
amely két hullámban támad, és direkt kiszúrásból hagyja, hogy nyáron elkényelmesedjenek az illetékesek. A kormánytól az ilyen trükkök távol állnak. Ő egyetlen nagy hullámban rondítja tele a közéletet. Nyakát behúzva, egészen véletlenül olyankor, amikor gyülekezési tilalom van, a tömeges tiltakozás ereje nem fenyegeti.
Végül is ki mondta, hogy egy kormánynak nem szabad gyáva nyúlnak lennie?
És nemcsak kíméletesek, hanem következetesek is
Ha tegnap az Alaptörvényben a többi disznóság mellett már legalizáltak egy bűncselekményt (a közpénz mostantól nyugodtan elvesztheti közpénz jellegét), akkor ma legalizálnak egy másikat. Most a választási törvénybe írják bele, hogy szabad a szavazócéduládat lefényképezni. Ugye tudjuk, hogy a hatalmukkal visszaélő kormánypárti polgármesterek eddig is ezt követelték közmunkásaiktól, közalkalmazottaiktól, hogy mutassák be nekik, a parancsnak megfelelően voksoltak? Eddig ezt tiltotta a törvény. Most szabad a vásár.
Nagyon helyesen, hiszen mi van, ha 2022-ben rossz a krumplitermés?
Ne lepődjenek meg, ha holnap beadnak egy-két törvényjavaslatot, ami legalizálja mondjuk az olajszőkítést, a lánykereskedelmet, a hamiskártyázást vagy a bankrablást, avagy -hogy ne aprózzák el- mindjárt az összes elképzelhető választási csalást!
Feltéve persze, hogy Semjén ráér éjfél tájban.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….
Pingback: Semjén Zsolt alvásproblémája - a keddi, 23.15-kor benyújtott törvényjavaslata civil törvény-ügyben - Városi Kurír