Nincs elég hely felsorolni a Fidesz-elit elmúlt évtizedes bűneit, de kétségtelenül a legundorítóbb és leggyomorforgatóbb tettük a halálos covid-járványon való, állami szinten szervezett nyerészkedésük volt. Nehezen...
2020-21, de talán a következő évek, évtizedek legfontosabb kérdése, hogy mennyiben voltak hatékonyak, indokoltak és helyesek a járványra adott válaszok. Egy betegség is lehet veszélyes, azonban...
Drámai a koronavírus-járvány negyedik hulláma alá került Németország helyzete, ezért a lehető leggyorsabban tenni kell az egészségügyi ellátórendszer túlterhelődésének megakadályozásáért - mondta Angela Merkel ügyvezető kancellár...
Balogh Zoltán, a MESZK elnöke szerint a szakdolgozóknak nehéz körülmények között kell helytállniuk, ráadásul kevesebben is vannak, mint egy évvel ezelőtt. Sok megyei intézményben olyan alacsony...
Borongós reggelre ébredtünk e napon, gondoltam, éppen jó lehet naplóírásra, ámbár e korai órán természetesen nem vonhattam be közös közéleti elmélkedésbe a Törvény Keretei Között Mérsékelten...
Dr. Pusztai Erzsébet az egyetlen olyan magyar virológus, aki mint a rendszerváltó Antall-kormány államtitkára, belülről is átélhette a „hatalom” működését, így nem csak mint orvos, de...
Miközben a járvány csúcsara jár (friss adatok lejjebb) Magyarország kormánya semmitmondó terelő nyilatkozatokkal igyekszik reagálni, de ez mint azt az adatok is mutatják a fertőzést nem...
Az új koronavírussal fertőződött házikedvencek esetében is kimutatták brit kutatók, hogy a társállatoknál is felléphet szívizomgyulladás (miocarditis) a Covid-19-ben szenvedő emberekhez hasonlóan.
Karikó Katalin kapja az idei William B. Coley-díjat. Kutatótársaival - Drew Weissmannal, Ugur Sahinnal és Özlem Türecivel - megosztva a magyar kutató kapja az amerikai Rákkutató...