Connect with us

Budapesti hétköznapok

Pikó András válasza a kerület nem önként leköszöntjei „álhíreire és orbitális sületlenségeire”

Pikó András: akkor beszéljünk a mutyiról!
Megosztás

Közzéteszem ismét a választási programomat, azt az öt éves programot, aminek a teljesítésére felhatalmazást kértem a választóktól. Sokan próbálnak most mindenféle hazugságot a számba adni, ezért közzéteszem annak a kampánynyitó sajtótájékoztatónak a videoját is, melyen a legrészletesebben beszéltem a nyilvánosság előtt a terveinkről.

Én magam az egész kampány alatt kezdeményeztem a programvitát fideszes ellenfelemmel,

aki ez elől gyáván megfutamodott, sőt, azzal sem tisztelte meg a választóit, hogy a programját, ha volt neki egyáltalán, nyilvánosan közzé tegye. Úgy, ahogy én is megtettem, és ahogy az elvárható egy demokratikus politikustól.

Az októberi csúfos veresége után a Fidesz most már bátran terjeszt valótlanságokat, álhíreket és orbitális sületlenségeket egyaránt – azt, hogy 1500 lakás azonnali kiutalását ígértem volna, azt hogy, a választási programommal ellentétes a használhatatlan és fenntarthatatlan önkormányzati tulajdonú lakások értékesítése vagy azt kozmikus méretű ostobaságot, hogy méhkasokat telepítünk a buszmegállókba.

Nézzük a valóság tényeit:

1: Józsefvárosban az elmúlt évtizedben nem készült átfogó műszaki és jogi állapotfelmérés a saját tulajdonú lakásállományról

Ez minden felelős lakásgazdálkodás és lakáspolitika alapja – ennek látunk hozzá idén. Csak önmagában ez a munka egy évig fog tartani és több, mint 80 millió forintba fog kerülni, annyiba, mint amennyit egyetlen fideszes pártpolitikus ügyvéd zsebelt be politikai alapon az önkormányzatban ülő párttársaitól az elmúlt öt évben. Jellemző, hogy a lakásvagyon felmérésére a Fidesz is betervezett 120 millió forintot a 2019. évi költségvetésbe, de végül másra költötték a pénzt. A Fidesz a klientúra etetését tartotta fontosnak, mi a józsefvárosiak érdekeit, ezért végre felmérjük a lakásállományt, hogy helyes és felelős döntéseket hozzunk.

2: A józsefvárosi vagyonkezelő oldalán a kampány alatt és azt követően is folyamatosan eltérő számokat közöltek

arról, hány üresen álló lakása van az önkormányzatnak, volt, hogy 1100 volt ez a szám, volt, hogy 860 – a Fidesz alatt maguk sem tudták, milyük van, pontosan erre kell a lakásvagyon felmérése. A teljesen lakhatatlanná tett és gazdaságosan fel nem újítható lakások megtartása azért nem célszerű, mert nem tudjuk azokat a közösség pénzén olyan állapotba hozni, hogy azt leendő bérlőknek ajánlhassuk – ráadásul ezek után az évek óta üresen álló lakások valamint más önkormányzati helységek után évente többszázmilliós mértékben kell közös költséget fizetnünk, teljesen feleslegesen. Felelősen gazdálkodó önkormányzat megszabadul a semmiért költséget termelő használhatatlan lakásoktól és az így megtakarított pénzt a többi bérlakás rendbe tételére fordítja. Ezt fogjuk tenni.

3: A Fidesz amióta hatalomra került Józsefvárosban egyetlen bérlakást sem épített

Felelőtlenül hagyta lerohadni a saját tulajdonú lakásállományát, amelynek a legjobbjait a saját klientúrájának utaltatta ki, szociális vagy szolgálati bérlakásként. Mi felújítani akarjuk a bérlakásaink arra alkalmas állományát. Mi építeni akarunk önkormányzati bérlakásokat, hogy növeljük azon önkormányzati otthonok számát, amelyekben józsefvárosi emberek lakhatnak. Mi szeretnénk az üresen álló magánlakások tulajdonosait a lakásügynökség keretében garantáltan jó feltételek mellett érdekeltté tenni a lakásaik kiadásában, tehát a lakásválság enyhítésében. Mi a hátralékkezelési rendelet módosításával benn fogjuk tartani az embereket a lakásaikban, miközben érdekeltté tesszük őket a hátralékuk törlesztésében, ahelyett hogy utcára raknánk őket. Mi a lakáspályázati rendszer kinyitásával és igazságosabbá tételével lehetővé tesszük, hogy sokkal többen és igazságosabban pályázhassanak önkormányzati bérlakásra.

Ez a választási programom, ehhez tartom magamat

Kérem, kérdezzék meg azokat, akik ettől eltérő hazugságokat tulajdonítanak nekem, akik 2 hónap után kérik számon 5 év programját, hogy mit tettek az elmúlt tíz évben az önkormányzati lakásvagyon felelős és a közösség számára előnyös használatáért, mi volt az oka, hogy még arra sem voltak képesek, hogy felmérjék ezt a vagyont, hol a programjuk, amit össze lehet vetni az enyémmel? Segítsük őket abban, hogy a fideszes propaganda alternatív valóságából végre visszataláljanak Józsefvárosba!

Forrás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük