A közterületen való életvitelszerű tartózkodást tiltó jogszabályok okán több bíró is felfüggesztett hajléktalanok ellen indított ügyeket s az Alkotmánybírósághoz fordult.
Az utóbbi pár napban annyi egymásnak ellentmondó hír látott, vagy láttatott napvilágot Gruevszkivel kapcsolatban, hogy hírfogyasztó legyen a foteljában, aki ki tud igazodni közöttük.
Az utóbbi napok tanulsága, hogy tud a magyar bürokrácia megálljt parancsolni magának, ha elég fentről jön az ukáz. Az alábbiakban olyan menekültekről olvashat,akik esetében nem volt...
Az ENSZ lakhatási különmegbízottja aggodalmát fejezte ki amiért tegnap óta az ország egész területén tilos a hajléktalanság.
Közzétette a NAV az idei 1 százalékos felajánlásokról. Kiderült, a Soros-bérencnek kikiáltott szervezetek sokkal népszerűbbek a kormánypárti civileknél.
Nem fizetnek bevándorlási különadót az RTL Híradónak nyilatkozó civil szervezetek. Úgy vélik, rájuk nem vonatkozik a nyár elején elfogadott új szabályozás.
A szerdai plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a dokumentumot.
Uniós irányelvbe ütközhet a magyar menedékjogi törvény július 1-jétől hatályos, az úgynevezett „Stop Soros” törvénycsomag részeként bevezetett szigorítása.
Titkolja az adóhatóság, hogy volt-e olyan civil szervezet, amely a szombati határidőig regisztrálta magát „bevándorlást segítőként.”