Connect with us

Ez a nap

Frissítve! Ujhelyi: Orbán a maffiaállam építését próbálta magyarázni

Megosztás

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője szerint semmi más nem történt Tusnádfürdőn, minthogy Orbán Viktor miniszterelnök sikertelenül próbálta megindokolni, hogy „miért épített ki az elmúlt években egy erőszakos, tolvaj maffiaállamot Magyarországon”.

Zavaros ideológiai magyarázat

A szocialista politikus szombaton, az MTI-hez eljuttatott közleményében reagált a kormányfő beszédére, amelyben Orbán Viktor egyebek mellett hangsúlyozta, a tőkés piacgazdaság kereteit, a demokratikus jogi és politikai intézményeket fenn kell tartani, de a társadalmi szerveződés módját meg kell változtatni, vagyis „demokrácia igen, liberalizmus nem”.

Ujhelyi István úgy fogalmazott,

a miniszterelnök „zavaros ideológiai magyarázata nem tudta elfedni családja és baráti köre elképesztő meggazdagodását, a hazai egészségügy életveszélyes állapotát, az oktatási rendszer tudatos leépítését, a nemzet érdekeinek piszkos pénzekért történő kiárusítását”.

„Orbán Viktor világos harcot hirdetett az MSZP által képviselt szociális Európával szemben, vállaltan semmibe véve ezzel a dolgozó magyar emberek hétköznapi problémáit és személyes fizikai, valamint anyagi biztonságát”

– fejtette ki a brüsszeli politikus.

Jobbik: Orbán Viktor elszigetelte a magyarokat Európában

A Jobbik szerint Orbán Viktor miniszterelnök „szó szerint a nemzet mészárosa lett”, akit

„csak a saját hatalmi tébolya érdekel, és ennek oltárán kész feláldozni Magyarországot is” –

közölte Jakab Péter, az ellenzéki párt frakcióvezetője szombaton az MTI-vel.

A politikus közleményében a kormányfő tusnádfürdői beszédére reagált.

Jakab Péter szerint a miniszterelnök „Európában belerúgott a saját szövetségeseibe is, csak azért, hogy itthon szabadságharcost játszhasson, közben visszavezette Magyarországot az oroszok ölelésébe, ahonnan 30 éve szabadulni akartunk”.

Gazdasági bevándorlók az elüldözött magyarok helyett

Kiemelte, Orbán Viktor a „magyarokat az unió egyik legszegényebb nemzetévé tette, béremelés helyett pedig most már százezres nagyságrendben telepít be gazdasági bevándorlókat az elüldözött magyarok helyére”.

„Azok a honfitársaink pedig, akik itt maradnak, jó eséllyel a szétvert egészségügy áldozatai lesznek, ahol évente 24 ezer ember hal meg a nem megfelelő ellátás miatt”

– tette hozzá.

A Jobbik képviselőcsoportjának vezetője szerint „ideje, hogy az őszi önkormányzati választáson Magyarország is beáldozza végre a Fideszt, különben 15 év múlva Magyarország nem az Európai Unió része lesz, hanem orosz gyarmat, egy Orbán nevű orosz helytartóval”.

DK: Orbán vagy hazudik, vagy nem érti a világot

Orbán Viktor miniszterelnök vagy hazudik, vagy nem érti a világot, amikor azt állítja, hogy az vagy keresztény, vagy liberális – jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) frakciószóvivője szombaton budapesti sajtótájékoztatóján.

Gréczy Zsolt a kormányfő tusványosi beszédére reagálva arról beszélt, hogy Orbán Viktor vélekedésével ellentétben „az egyéni szabadság és a nemzet megmaradása, Európa megerősítése” nem állnak szemben egymással.

Liberális demokráciát működtetni

annyit jelent, elfogadom, hogy bárki dönthet a saját sorsáról, szokásairól, érzéseiről, meggyőződéséről, hitéről. A liberális jogállam tiszteli és erősíti a nemzetek összetartozását, nem lebontani, hanem erősíteni kívánja a nemzetek közös Európáját – mondta az ellenzéki politikus.

Gréczy Zsolt szerint Orbán Viktor évtizedes harca a saját maga által kreált ellenségeivel, nem szól másról, minthogy az állandó fenyegetettség érzését keltse a magyarokban, hogy diktatórikus hatalmát kiteljesítse. „Szabadság vagy Orbán?; „Európa vagy Orbán?”, még inkább ezek a kérdések a kormányfő szombati beszéde után–- mondta Gréczy Zsolt, aki szerint

kérdés az is, hogy felszabadult, magabiztos nemzet lesz-e a magyar, vagy egy reszkető és állandó félelemtől elgyötört közösség.

Kijelentette: Orbán Viktor és a DK a világ minden lényeges kérdésében szemben áll egymással, mert a „történelem két teljesen eltérő útján” járnak. A DK az erős, szabad, egységes Európát kínálja, amelyben szabadon lehet élni – mondta Gréczy Zsolt.

Liberálisok: Orbán továbbra is a bezárkózás, a lemaradás, a félelem és gyűlölet politikáját folytatja

A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) szerint Magyarország biztató pályáját Orbán Viktor miniszterelnök fenyegeti a legjobban, aki „továbbra is a bezárkózás, a lemaradás, a félelem és gyűlölet politikáját folytatja”.

Az ellenzéki párt szombaton, az MTI-hez eljuttatott közleményében reagált a kormányfő tusnádfürdői beszédére.

A Liberálisok szerint a miniszterelnök az

„ország valódi problémái helyett továbbra is a migrációval, a liberalizmussal, Soros Györggyel és az Európai Unióval ijesztgeti a magyarokat”.

Orbán Viktor nem beszél arról, hogy kormányának minden igyekezete ellenére tovább csökken Magyarország népessége, mert az emberek százezrével hagyják el az országot a Fidesz szabadságellenes politikája miatt – fogalmaznak.

Kiemelték,

Magyarország függetlenségére és önállóságára „nem Európa, hanem Orbán és politikája jelenti az igazi veszélyt”. „A szabad sajtó megszállása, a demokratikus intézmények fideszes komisszárokkal való felöltése súlyos csapás hazánkra nézve”

– tették hozzá.

Karácsony: Budapest a változtatást választja az unalmas szlogenek helyett

Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt szerint Budapest az őszi önkormányzati voksoláson Orbán Viktor miniszterelnök lejárt és unalmas szlogenjei helyett a szabadságot és a változást választja majd.

A Párbeszéd társelnöke szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményében reagált a kormányfő tusnádfürdői beszédére.

Karácsony Gergely úgy fogalmazott: alig több mint 70 nap múlva

az emberek véleményt mondhatnak majd, hogy a „megfáradt tusványosi harcoskodást és annak képviselőit vagy egy új, lendületes, szabad és tisztességes Magyarországot szeretnének-e”.

Az ellenzéki politikus a kormányfői beszéd legfontosabb körülményének azt nevezte, hogy abban nem volt szó a klímaváltozásról, a „mindannyiunkat fenyegető legnagyobb veszélyről, arról, amiről az egész világ beszél”. Kiemelte, hogy a klímaváltozás, a hőhullámok, a légszennyezettség már emberéleteket követel Magyarországon, Budapesten is.

Zugló polgármestere kitért arra is, hogy az „állandó orbáni harcoskodás” önzéssel, áldozatokkal és rombolással jár.

Karácsony Gergely szerint

Orbán Viktor az illiberális állam fogalmát akkor töltötte meg tartalommal, amikor „szétverte a liberális demokrácia értékeit, úgy is mint jogállam, jog- és esélyegyenlőség, független igazságszolgáltatás, tisztességes választás”.

Az ellenzéki főpolgármester-jelölt megjegyezte továbbá, hogy a jelző nélküli szabadságban hisz meggyőződéssel. „Mert a jelzőkből előbb-utóbb korlátozás és kirekesztés lesz, de a szabadság nem lehet keveseké, csakis mindenkié” – fogalmazott.

LMP: Orbán nem foglalkozik a klímaváltozással

Kendernay János, az LMP társelnöke kifogásolta, hogy a miniszterelnök tusnádfürdői beszédében nem foglalkozott a klímaváltozással.

Kendernay János szombati budapesti sajtótájékoztatóján Orbán Viktor beszédére reagálva azt mondta: várták, hogy a miniszterelnök szól majd erről, a magyarok létét is súlyosan befolyásoló problémáról, de ő nem kívánt rá megoldást nyújtani, programot felvázolni.

Az ellenzéki politikus szerint ez azt bizonyítja, hogy a miniszterelnök fél a jövő kihívásaitól, fél a következő 15 évtől.

Nem foglalkozott a nemzet sorsával

Kendernay János kifogásolta továbbá, hogy Orbán Viktor a következő 15 évet saját sorsaként mutatta be, arról beszélt, mi várható az ő aktív politikai ciklusában ahelyett, hogy a nemzet jövőjével, sorsával foglalkozott volna.

Véleménye szerint Orbán Viktor nem vesz tudomást a mélyszegénységben maradókról, az oktatástól és egészségügyi ellátástól elesőkről, valamint az országot az elmúlt 30 évben elhagyókról, mert szerinte ők nem a közösség javát szolgálják.

Az LMP társelnöke kijelentette:

a nemzet fennmaradása érdekében ideje lenne a problémákra koncentrálni és olyan intézkedéseket bevezetni, amelyek „valamennyiünk érdekeit szolgálják határon innen és túl”.

(Forrás: MTI)

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük