Connect with us

Kerítésen innen

Nemre való tekintet nélkül jöhet a hadkötelezettség? Erről „nemzetikonzultálna” Schmidt Mária – Őn szerint belengetett, szondázott, vagy….?

Megosztás

Schmidt: „…Újra kell gondolnunk az általános hadkötelezettség (férfi és női egyaránt) visszavezetését. (Érdemes lenne erről egy nemzeti konzultációt kezdeményezni.) Hiszen a háború, mint látjuk, egyáltalán nem veszett ki a világból, még Európából sem, sőt, ott folyik a határainkon. Azaz: előre kell mennünk, nem hátra!”

Megosztás

Férfiakra és nőkre is kiterjedő általános hadkötelezettség bevezetését szorgalmazza Schmidt Mária a Pesti Srácokon megjelent vitairatában. A Terror Házát igazgató törtész Ukrajna Oroszország elleni megtámadásából levezette, hogy az Egyesült Államok célja Putyin megdöntése, és aki ellenszegül érdekeinek, azt letörli a térképről – foglalta össze a cikket a Magyar Hang.

„Vita a nemzeti blokk feladatairól”

Szükségesnek látja az általános hadkötelezettség bevezetését Schmidt Mária, aki szerint a szomszédunkban nem Oroszország háborúzik Ukrajnával, hanem valójában az Egyesült Államok Oroszországgal. A történész a Pesti Srácok felkérésére írt, a Vita a nemzeti blokk feladatairól című sorozatban megjelent vitacikkében kifejtette azon álláspontját, miszerint a háborút,

„és ez mostanra mindenki számára egyértelmű”, az USA vívja Oroszországgal az ukránokon keresztül, „és feltett szándéka, hogy Európát is hadviselő féllé tegye”.

Schmidt elismeri, hogy Ukrajnát Oroszország támadta meg február 24-én, ám…

a következő mondatokban már azt ecseteli, hogy az USA céljai érvényesülnek. Ennek ékes példái szerinte az Európai Unió által alkalmazott szankciók, amelyek eredményeként a kontinens energiahordozókban és élelmiszerben is hiányt fog szenvedni.

„Az orosz agresszió megtorlásául az USA gazdasági, pénzügyi, kereskedelmi, kulturális és jogi háborúval felelt. Ezzel totális-globális célokat tűzött ki. Az USA évszázados demokráciaexportjának folytatásaként orosz rendszerváltást és Putyin elnök eltávolítását akarja kieszközölni. Oroszország teljes elszigetelését és ellehetetlenítését célozza meg. Ezzel azt üzeni a világnak, hogy aki ellene fordul, vagy ellenszegül az érdekeinek, azt letörli a térképről, még ha hatalmas gazdasági erőforrásokkal rendelkező egykori nagyhatalomról van is szó, amelyik rendelkezik atomarzenállal is. Aki a Pax Americanát megkérdőjelezi, erre a sorsra jut”

– írja Schmidt.

Ön hová húzná az ikszet?

Az Egyesült Államok mellett többek között Németországra, Lengyelországra, Ukrajnára, az LMBTQ-ra, valamint természetesen Magyarországra és az Orbán Viktor előtt álló nehéz utat is ecsetelő világ-, geo-, és belpolitikai helyzetre kitérő értekezés végén a történész így foglalta össze a lényeget: nemzeti érdekeink védelmét a hatalmas amerikai birodalom és európai helytartói nem veszik jó néven.

„Fennáll a veszélye annak, hogy egyedül kell ragaszkodnunk az orosz energiaellátáshoz, mert nélküle leáll a gazdaságunk, és nem tudunk főzni és fűteni sem. Orbánra, vagyis hazánkra minden nap egyre nagyobb nyomás fog nehezedni. (…) Folytatnunk kell az egészségügy, az oktatás és a honvédelem reformját. Újra kell gondolnunk az általános hadkötelezettség (férfi és női egyaránt) visszavezetését. (Érdemes lenne erről egy nemzeti konzultációt kezdeményezni.) Hiszen a háború, mint látjuk, egyáltalán nem veszett ki a világból, még Európából sem, sőt, ott folyik a határainkon. Azaz: előre kell mennünk, nem hátra!”

– fogalmazott Schmidt Mária.

Hozzátette:

„A magyar kormánynak az a feladata, hogy megtegyen mindent, amit csak tud, a háború mielőbbi befejezéséért, a további eszkaláció elkerüléséért. És azért, hogy szövetségeseket keressen. Erre, amint az emberek szeme Nyugaton is egyre jobban kinyílik, új lehetőségek adódnak majd.”

Forrás

Hadkötelezettség Magyarországon: itt vannak a legfontosabb tudnivalók a bevonulásról

Magyarország honvédelmének van egy békeidőszaki és egy rendkívüli időszakban életbe lépő szabályrendszere – a hadkötelezettség más jelent ebben a kettőben.

Az viszont biztos, hogyha helyzet van, Magyarországon a 18-50 közötti férfiak hadba hívhatók.

Az Országgyűlés Hivatalának tájékoztatójából kiderül, hogy a II. világháború után milyen reformokat hajtottak végre a honvédelmi kötelezettségek szabályozásában. A Magyar Honvédség a békeidőszakban a következő három csoportból áll:

  • a tényleges szolgálatot teljesítő katonákból,
  • a honvédségi alkalmazottakból, és
  • az egyéb munkavállokból.

A kötelező sorkatonaságot 2004-ben törölték el, így azóta a civil lakosságnak békeidőben nem kell semmilyen honvédelmi feladatot ellátnia, ilyenkor az önkéntességen alapuló haderő koncepciója érvényes.

A honvédelmi kötelezettségeket az Alaptörvény határozza meg,

mely szerint minden magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárra érvényes a honvédelmi munkakötelezettség a rendkívüli állapot idején, illetve a polgári védelmi kötelezettség, ha honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatok ellátására van szükség.

A hadkötelezettséget jelenleg az Alaptörvény a 18 és 50 év közötti férfi állampolgárokra korlátozza, és kizárólag minősített időszakokban írható elő. A hadkötelezettség bevezetésének előfeltétele, a rendkívüli állapot bevezetése, vagy az Országgyűlés által kihirdetett megelőző védelmi helyzet, tehát magyar állampolgárok csak ennek a két különleges jogrendnek a bevezetése után kötelezhető katonai szolgálatra. Az Alaptörvényen kívül a 2011. évi CXIII. törvény (Hvt.) is rögzíti, hogy a hadkötelesség fegyveres katonai szolgálat teljesítését jelenti. A hadköteleseknél szintén három csoportot különböztetnek meg:

  • az aktív katonai szolgálatot teljesítőket,
  • a kiképzett tartalékosokat és
  • a potenciális hadköteleseket, akik hadi kiképzésben korábban nem részesültek.

Forrás

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Mi az: ízlelgetik, de még nem merik? - Schmidt Mária után Simicskó István is a sorkatonaságról...... - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük