Most, hogy a virológusok szerint is elkerülhetetlen a járvány negyedik hulláma érdemes felidézni Kunecz Zsombor egészségügyi szakértő egy korábbi pontosabban a az első hullám legelején kelt...
A Pedagógusok Szakszervezete szerint késő lesz augusztus végén beoltani a diákokat, hiszen tartanak attól, hogy a járvány szeptember elejére már berobban – hangzott el mindez az...
Augusztus 20. és 22. között 35. alkalommal rendezik meg a Kárpát-medence legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét. Díszvendégek a türk nyelvű országok, a fesztivál kiemelt témája...
Tegnap délelőtt azon elmélkedtem ugyanitt Merleky Béla a reneszánsz ember című írásomban, hogy mit keres a kardiológus professzor a nemzet virológusa szerepében. Azóta sajnos nagyot fordult...
Vasárnap úgy vettünk át egy cikket, hogy nem jártunk el kellő körültekintéssel. Az anyag Merkely Béla tokiói utazására kérdezett rá némi malíciával. Megjelenése után azonnal jött...
Miközben teljesnek tűnik a kapkodás kormányzati körökben az úgy nevezett harmadik oltás körül, ami azért kapja tőlünk, az "úgy nevezett" titulust, mert azok többségénél akinek be...
A rektor értelmetlennek tartja az antitestvizsgálatokat is. Nem jó félelemben élni, ezért a magas rizikófaktorú páciensek illetve azok kérjék a harmadik oltást, akik attól félnek, hogy...
Milyen egyszerű lenne az élet, ha az olyan fontos szakmai kérdésekben amik például az emberi életet érinthetik, végre elhallgatnának a mindig kerepelő politikusok engedve, hogy a...
Mégis lesz 3. oltás. Győzött a józan ész Ebből mindenki tudhatja, hogy közeledik a 4. hullám. A Kormány maga sem bízik benne, hogy Dr Gulyás feltartóztatja....