Hazaárulás-e megvédeni a tolvajtól az értékeket?! – Ujhelyi-dilemma

Nehéz ma egyszerre hazafinak, európainak és demokraták lenni, mert ezek a fogalmak most önhibánkon kívül ütköznek egymással – magyarázta nekem a minap Bojár Gábor, a méltán neves vállalkozó és közgondolkodó a vele készített beszélgetésem során. Sajnos nagyon igaza van. Büszke magyar emberként, elhivatott és büszke európaiként, harcos szociáldemokrataként és hatgyermekes családapaként bizony az elmúlt időszakban komoly – és máig teljesen fel nem oldott – dilemmával küzdöttem. Mikor jár el helyesen a megválasztott képviselő, amikor az uniós források befagyasztása és lehívhatósága kapcsán kell állást foglalnia? Nehezebb kérdés ez annál, mint aminek látszik – kezdte közösségi oldala vasárnapi bejegyzését Ujhelyi István.

Persze, a Fidesz narratíva bűvöletében, esetleg zsíros kitartottságában lévőknek soha nincsenek komolyabb dilemmái,

hiszen készen megkapják, hogy mit kell gondolniuk: jól kifőzött ideológiai tejbepapi, még csak rágni sem kell, az íze sem keserű, gyorsan lecsúszik, itt repül a repülő, szemét Brüsszel miatt rossz minden, hamm, ugye finom, töröljük meg a kis szádat. Nyilván sokkal kényelmesebb úgy eligazodni a világban, hogy nem kell megvizsgálni minden körülményt és lehetőséget, mérlegelni a következményeket és hatásokat, hiszen a magyar érdek minden esetben az, amit a Fidesz mond és pont. Aki pedig nem azt képviseli, az nem rendes magyar ember, „ennyi”. Milyen eszelősen skizoid helyzet, hogy épp az a politikai közösség hazaárulózik le rezzenéstelen könnyedséggel bárkit a közös nemzetből, amelyik egyébként krédójaként a nemzet egységét és az összetartó magyarság szentségét hirdeti. Ha nem szakítana szét emberi kapcsolatokat és családokat ez az elmebaj, akár még szimplán nevetséges is lehetne.

Az uniós források befagyasztása körüli dilemma is ekörül forog: hogyan képviseli valaki jobban a haza érdekét?

Ha addig a források visszatartása mellett érvel, ameddig a jogállamisági garanciák meg nem születnek, az államilag irányított korrupció pedig meg nem szűnik, vagy azt mondja: értem én, hogy ezek a műanyag-arisztokraták majd mindent ellopnak, de legalább egy kicsi leesne az asztal sarkáról másoknak is, ha lenne végre miből. Azt hiszem abban megállapodhatunk, hogy a kiindulópont világos: aki ellopja a haza vagyonát, aki könyékig nyúl a közösbe, az nem a hazája érdeke szerint cselekszik. Az megrövidíti a nemzetet és árt a közös hazának. Az uniós forrásokat azért tartják vissza, mert a jelenlegi hatalom ellopta az országnak járó pénzek jelentős részét, könyékig nyúlt a közösbe és a jogállami rendszer szétverésével próbálja mindezt legitimálni, illetve fenntartani. Vitán felül áll tehát, hogy az uniós források a jelenlegi hatalom bűnös tevékenysége miatt nem érkeznek meg; ha a Fidesz-kormány tisztességes és európai maradt volna, akkor mindez meg sem történik.

Ha pedig így állunk – és márpedig így állunk -, akkor tehát azt a korábban már feltett kérdést kell megválaszolni: mi szolgálja jobban a haza érdekét?

Egy igazi hazafi nem érvelhet amellett, hogy bármit is megvonjanak Magyarországtól (erre egyébként volt már példa, amikor az akkor ellenzékben lévő Orbán 2006-ban a Néppárt frakcióülésén a nekünk járó források elvonását kérte az akkori baloldali kormánnyal szembeni büntetésként), de egy igazi hazafi nem hagyhatja azt sem, hogy a magyar embereknek járó uniós támogatások ne a nemzet javát szolgálják, hanem fideszes közpénzbárók zsebeibe vándoroljanak. Hazafiként azt akarom, hogy Magyarország mielőbb hozzájusson a neki járó pénzekhez; európaiként azt akarom, hogy ezeket a támogatásokat megfelelő módon használják fel; demokrataként pedig azt akarom, hogy épüljenek vissza a jogállami garanciák, amelyek mindezt lehetővé teszik. Nehéz mátrix.

A legegyszerűbb megoldás persze épp a Fidesz kezében van:

ha csatlakozna az Európai Ügyészséghez, ha abbahagyná a felesleges és káros hazudozást a valóságról, ha beszüntetné a kontraproduktív háborúskodását az Európai Unióval és megszüntetné az állami szintű korrupciót, akkor minden a helyére kerülne. Ha a Fidesz-kormány korrigálná mindazt, amit az elmúlt tizenkét évben elkövettek – nem más, hanem ők -, akkor minden megoldódna. Minden felelősség és lehetőség az ő kezükben van. Az Európai Parlament magyar képviselőjeként és büszke hazafiként nekem az a dolgom, hogy ezt a dilemmát és a nehéz mátrixot feloldva a lehető legjobb megoldást válasszam – azt, amelyik a közös hazánk érdekét a leginkább szolgálja. Állítom, hogy az Európai Bizottság számos, tulajdonképpen történelmi korrekcióra rákényszerítette már a magyar kormányt, ami fontos siker. A mi sikerünk. Ugyanakkor osztom az Európai Parlament érezhető többsége által képviselt és a magyar választók visszaigazolásaiból is egyértelműen kirajzolható álláspontot, miszerint nem lehet biankó csekket adni Orbánéknak. A szép szavak mellé valódi tettek és eredmények is kellenek.

Jövő héten az EP plenáris ülésén újra napirenden lesz a „magyar-ügy” és benne a kormány vállalásainak értékelése

Azért fogom támogatni a parlamenti állásfoglalást, mert abban többek között kiemelt pontként szerepel a “végső kedvezményezettek védelme”, amelyet az előző EP-ciklusban még én kezdeményeztem a jogállamiságot érintő eljárás részévé tenni. Ez garantálja ugyanis, hogy ha Magyarországgal szemben végül szankciókat alkalmaznak, úgy ebben az esetben sem eshetnek el a forrásoktól azok a végső kedvezményezettek (civil szervezetek, önkormányzatok, kisvállalkozások, stb.), akiknek ezeket a támogatásokat alapvetően szánjuk. Az állásfoglalás jelenlegi tervezete arra is felhívja az Európai Bizottságot, hogy találjon módokat az uniós források helyi önkormányzatokon és nem kormányzati szervezeteken keresztül történő elosztására, ha a kormány nem működik együtt a jogállamisági intézkedések végrehajtásában. Ez fontos garancia és védelem tehát a kormánnyal szemben, a magyar emberek érdekében. Ez kétségtelenül nem a Fidesz érdeke. De a Fidesz érdeke nem is egyenlő Magyarország és a közös nemzetünk érdekével. Ezt a kettőt összekeverni egyszerre butaság és végtelen aljasság. Előbbit még fel lehet menteni, de a tudatos aljasság soha nem évül el.

Kapcsolódó