Az Orbán Viktor vezette nemzeti kormány nem tud annyira szegény lenni - persze ez csupán egy feltételezés - hogy ne ígérne az Ön pénzéből milliókat. Pénteken...
Tudta, hogy azok az országok, amikről az orbán-kommunikáció az utóbbi héten közkinccsé tette, hogy elveszettnek hitt rokonaink, elsöprő többségükben muszlim hitű népességet takarnak? Gábor György vallásfilozófus...
Sima hazugság volt, nem is lehetett más, hiszen a cserkészek írták is, hogy nem igaz. A világ meg úgy működik, hogy ha egy szervezet vezetői azt...
A keresztény kultúra védelme „az állam minden szervének kötelessége” – tartalmazza egyebek mellett az alaptörvény hetedik módosítása. Az államfő aláírta az új rendelkezést, az a Magyar...
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) vezetőivel, Fabiny Tamás elnök-püspökkel és Prőhle Gergely országos felügyelővel egyeztetett a kormány egyházpolitikájáról. A két elöljáró azok után...
Orbán most már nyíltan megmondja, ki kit szeret és szerethet. Márpedig tudjuk, ő soha nem téved, tehát ez faktum. Gábor György, ez a közismert felforgató, ez...
A kormány keresztény demokráciát épít Magyarországon, a globális ideológiákat elvetjük, mert hiszünk a nemzet fontosságában – jelentette ki többek között Orbán Viktor a Kossuth Rádióban, szokásos...
Elég szövevényes a családfám, mert apai ágon ír, anyai ágon pedig zsidó származású vagyok. Egyébként hithű református. Képzeld el, hogy a tíz parancsolat az az anyukámék...
Gábor György vallásfilozófus megrázó erejű posztban foglalkozik a speciális magyar húsvéttal, amelyben Orbán-Pontius Viktor erőteljes sugalmazására az egyszerű ember is eljut addig, hogy az ellenzéket kitelepítendő ellenségnek...