Connect with us

Kerítésen innen

Gulyás: kötelező maszkviselésről döntött a kormány, a cégek előírhatják dolgozóiknak az oltást!

Megosztás

Gulyás Miniszterelnökséget vezető miniszter három járványügyi intézkedést jelentett be: a cégek és a vállalkozások jogot kapnak arra, hogy előírják az oltást a munkavállalóik számára, november 1-jétől kötelező lesz a maszkviselés a közösségi közlekedésen, az egészségügyi intézményekben pedig látogatási tilalmat vezetnek be.

TASZSZ,
Megosztás

Gulyás Miniszterelnökséget vezető miniszter három járványügyi intézkedést jelentett be: a cégek és a vállalkozások jogot kapnak arra, hogy előírják az oltást a munkavállalóik számára, november 1-jétől kötelező lesz a maszkviselés a közösségi közlekedésen, az egészségügyi intézményekben pedig látogatási tilalmat vezetnek be.

Gulyás Gergely elmondta, hogy a tegnapi kormányülésen elsőként a járványhelyzetet vitatták meg. A legfrissebb adatokat ismertetve elmondta, hogy 5 millió 728 ezer ember vette fel a második oltást. 4039 ember fertőződött meg tegnap, 45 beteg hunyt el. A kórházi adatokat ismertetve elmondta, hogy 1970 beteget ápolnak kórházban. A kórházban ápoltak száma az előrejelzések szerint kisebb mértékben, de nőni fog, a helyzet intézkedéseket indokol – mondta a miniszter. Ezért az operatív törzs megfogalmazott javaslatokat, ezek alapján döntött a kormány.

Jön a kötelező maszkviselés, a cégek oltásra kötelezhetik a dolgozókat

Három intézkedést vezetnek be:

  • a cégek és a vállalkozások jogot kapnak arra, hogy előírják az oltást a munkavállalóik számára,
  • november 1-jétől kötelező lesz a maszkviselés a közösségi közlekedésen,
  • az egészségügyi intézményekben pedig látogatási tilalmat vezetnek be.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy az oltás ez egyetlen, ami védelmet nyújt, ahol magas az oltottak aránya, ott alacsony az elhunytaké. A magyar állam szintén munkáltató, ezért ott is széles körben elő fogják írni az oltási kötelezettséget. Az önkormányzatoknál a polgármesterek döntik el, hogy kötelezővé teszik-e az oltást. Újságírói kérdésre Gulyás Gergely azonban elismerte,

az Alkotmánybíróság még elkaszálhatja a kötelező munkahelyi oltást.

Az Alkotmánybíróság korábban az oltatlanokra kimondott korlátozásokat nem találta alkotmányellenesnek, azonban a testület előtt van egy beadvány, ami az egészségügyi dolgozók kötelező oltásának jogszerűségéről szól.

Migrációs vita

A miniszter arra is kitért, hogy ismét nőtt a migrációs nyomás az afgán helyzet és fehérorosz válság miatt. Ebben az évben majdnem 100 ezren próbáltak meg illegálisan átjutni a magyar határon. Arra is kitért, hogy az Európai Unióban újraindult a migrációról való vita.

Mint mondta, Manfred Weber egyértelművé tette, hogy a fizikai falak építését tartja támogatandónak a migrációval szemben. Magyarország ezt régóta szorgalmazza, levélben fordulnak az Európai Bizottsághoz, hogy a magyar határkerítés illetve határvédelem költségeit legalább részben támogassa – mondta Gulyás Gergely.

Magyarország készen áll a helyreállítási alapról szóló megállapodásra, viszont ha Brüsszel be akar avatkozni a magyar választásokba, akkor ez elhúzódhat választásokig – mondta a Heti tévé kérdésére válaszolva Gulyás.

Kötelező oltás a cégeknél: el lehet bocsátani, aki nem veszi fel?

Az ATV kérdésére Gulyás azt mondta, hogy

minden munkaadó dönthet arról, hogy elrendeli-e dolgozói számára a kötelező oltást, és jelenleg ez két oltásra vonatkozik.

A mentességek köre a jelenlegi szabályok alapján határozható meg. Az ATV-nek arra a kérdésére, hogy akik nem kérik az oltást, azokat el lehet-e bocsátani, Gulyás Gergely azt mondta,

ezeket az embereket fizetés nélküli szabadságra lehet küldeni, vagy otthoni munkavégzésre, ha pedig egy éven túl is fennáll a helyzet, akkor el lehet őket bocsátani.

Arra, hogy mi indokolta a döntést, a miniszter azt mondta, hogy a környező országokban is ez a példa. A kormánytól kérte a Kereskedelmi és Iparkamara, a turizmus résztvevői, és itthon rendelkezésre áll az oltás. Azt is elmondta az ATV kérdésére, hogy

választhat a rendelkezésre álló oltások közül a munkavállaló.

Az első oltást december 15-ig kell felvenni, Gulyás kérdésre válaszolva elárulta azt is, hogy pár napon belül a konkrét rendelet is megjelenik

Az ATV kérdésére azt mondta, hogy

addig lesz életben ez az intézkedés, amíg a járvány velünk van. Ha már nincs szükség a rendkívüli jogrendre, akkor is ezt az intézkedést az országgyűlés meg tudja hosszabbítani.

Tavaly november 3-án kevesebb volt az új fertőzöttek száma (3989), mint most (4039), az ATV-nek arra a kérdésére, hogy most miért nem hoztak szigorúbb intézkedéseket, Gulyás úgy reagált, hogy

most rendelkezésre áll az oltás, és az lenne a jó, ha minél többen beoltatnák magukat. 8,5 millió emberből kerekítve 6 millióan oltották be magukat, 2,5 millió ember még nem.

Rékassy Balázs orvos korábban azt nyilatkozta az ATV Híradónak, hogy év végéig 6000 ember is meghalhat koronavírusban, ha nem szigorítanak a járványügyi szabályokon. Az ATV erre vonatkozó kérdésére Gulyás úgy válaszolt, hogy nem ismer ilyen statisztikát, de az oltás az, ami a leghatékonyabban megvéd.

Arra, hogy az ellenzék kötelező maszkviselést akar az önkormányzatokban, emellett ingyenes antigén tesztet, és azt is szeretnék, hogy ne kelljen regisztrálni oltásra, csak jelentkezni, Gulyás Gergely azt mondta az ATV-nek, hogy

regisztrálni muszáj, mert akkor nem lehet tudni, ki van beoltva. De a medikusok részt vettek ebben, helyben regisztrálva az embereket. A központi rendszerben ez egy szervezési kérdés.

Benzinár

Az ATV azon kérdésére, hogy mikor fagyasztja be, vagy milyen intézkedéseket akar a kormány a benzinár terén, a miniszter közölte, hogy

folyamatosan vizsgálják a kérdést, hoigyan hat az inflációra, illetve azt is, hogy az uniós szabályok között milyen mozgásterük van.

Kijelentette, hogy

2010 óta a benzint terhelő jövedéki adót nem emelték, sőt egy bizonyos ár felett csökkentették is. Keresik azokat a lehetőségeket, amelyek nagyobb mértékű csökkentést jelentenek.

Az ATV kérdésére, hogy miért mondták azt, hogy a Medgyessy-Gyurcsány kormány tehet a jelenlegi árakról, mert az uniós csatlakozáskor nem harcoltak ki kedvezőbb feltételeket, a miniszter úgy reagált, hogy

2002-ben ők kritikával is éltek a csatlakozási tárgyalásokkal kapcsolatban. Ezt a megállapodást a Medgyessy-kormány kötötte, nem ad lehetőséget az áfa vagy a jövedéki adó nagyobb csökkentésére, ez egy szürke zóna jelenleg

– mondta Gulyás.

200 ezres minimálbér, kampány

A 200 ezer forintos minimálbérrel kapcsolatban Karácsony Gergely és más önkormányzati vezetők egyeztetni akarnak Pintér Sándorral, mert szerintük a kormány az iparűzési adó elvonásával akar minimálbért emelni. Az ATv kérdésére, hogy

igaz-e, hogy a kormány 2022-ben elengedi az iparűzési adó 50 százalékát,

Gulyás úgy reagált, hogy a minimálbér-tárgyalások zajlanak, ennek érdekében a másik oldal kedvezményeket kér. Ez elsősorban a szociális hozzájárulás, de az iparűzési adó is.

Nagyon valószínűnek tartja, hogy az iparűzési adót ismét elveszik, de akkor is lesz kompenzáció, mint idén volt.

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes azt mondta az Egyenes Beszédben,

ha október 31-ig nem köt szerződést a kormány 10 milliárdos egészségügyi hozzájárulásról a fővárossal, akkor sor kerül az atlétikai vb felmondására.

Gulyás azt mondta, hogy

arra várnak, hogy fennálló szerződés van-e, nem ők voltak a rosszhiszeműek, hanem a főváros.

Az ATV kérdésére, hogy

lesz-e a Fidesznek az Európai Parlamentben frakciója a 22-es választás előtt,

Gulyás azt mondta,

örülne ha lenne egy új jobboldali frakció. A decemberi időpontot azért mondják, mert a Bizottság félidejéhez ír, újraosztják a bizottsági tisztségeket, ebben jobb, ha egy nagyobb tömb, frakció, nagyobb súllyal megjelenik.

A Heti Napló kérdésére, hogy milyen kampányra számít Gulyás Gergely, lesz-e személyeskedés, a miniszter úgy reagált, hogy

durva kampányra számít, mert az a kérdés, hogy akik 2002-2010 között a kormányzást már tönkretették, azok visszatérnek-e. Ezért a politikai ellenfeleknek érdeke a durva kampány, mert a teljesítmény alapján nem tudják szerinte a jelenlegi kormányt kikezdeni.

Forrás

Kapcsolódó

 

Gulyás: kötelező maszkviselésről döntött a kormány, a cégek előírhatják dolgozóiknak az oltást!

Szerző

7 hozzászólás

7 Comments

  1. PáLoS TReND

    2021.10.28 18:37 at 18:37

    NOCSAK!!!…- AKKOR MÉG IS ENYHÉBB VÉLEMÉNY-DIKTATÚRA TOMBOL SOROS KIBUCÁBAN (EU Parlament!!!), MINT ORBÁNIÁBAN/MAGYARMATON?!
    A KOMMUNISTA KÍNA és a CION-BOLSEVIK GYŐRI GÁBOR = ORBÁN VIKTOR ERŐLTETETT OLTÁSPROPAGANDÁJÁNAK (NÉPESSÉGSZABÁLYOZÁS és/vagy NÉPIRTÁS?!) FŐ OKA az, HOGY a MAGYARORSZÁGI MINISZTERELNÖK VALÓJÁBAN a MÉLY-ÁLLAM CSICSKÁJA!!!
    A FENEVADNAK és HIÉNÁINAK MEG SEMMI MÁS CÉLJA NINCS, MINT az ISTEN TEREMTETTE EMBER IMMUNRENDSZERÉNEK OLTÁSOKKAL TÖRTÉNŐ “FELÜLÍRÁSA”, HOGY ÚGY IRÁNYÍTHASSÁK ŐKET, MINT a BIRKÁKAT!!!
    ISMERŐS?!
    wwwttps://orvosokatisztanlatasert.hu/az-eu-parlamentben-tobb-kepviselo-is-felszolalt-az-esszerutlen-oltasi-rendeletek-ellen/#more-9918

  2. Pingback: A szakszervezet visszavág: "Legyen a vásárlóknak is kötelező az oltás", ilyen az ha nincs egyeztetés az érdekeltekkel, csak a verdikt - Városi Kurír

  3. Pingback: Lattmann Tamás: első ránézésre megfelel a szükségesség-arányosság elvének a védőoltás előírásának lehetősége - Városi Kurír

  4. Pingback: Látogatási tilalom minden kórházban - Müller Cecília előkerült.... - Városi Kurír

  5. Pingback: Hungarikum! Tudja, mi titkos 30 évig? Az, hogy hányan hagyják ott a honvédséget a kötelező covid-oltás miatt! - Városi Kurír

  6. Pingback: Legyenek Gyurcsány-napok a benzinkutakon, amikor egy liter benzinért 257 forintot, egy liter gázolajért pedig csak 252 forintot kell fizetni! - Városi Kurír

  7. Pingback: Magyar György: a kötelező oltás bevezetésének egészségügyi kockázata kisebb baj, mint temetésre járni - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük