Connect with us

Kerítésen innen

A Soros-ösztöndíjas Bende Balázs, a közmédiában: a kormány előrelátásának köszönhetően nekünk, magyaroknak „áldott, békés, gondtalan ünnepünk lehet”

Megosztás

Eddig sem volt hiány a köztévének nevezett kormánytól nem túl nagy távolságban álló M1-re, hogy ne tolna kormánypropagandát, de Bende Balázs vezető külpolitikai újságíró, az M1 külpolitikai rovatának vezetője, kiemelt szerkesztő, hírterületi vezető szerkesztő, az idegennyelvű hírműsorok felelőse, a közmédia külügyi kabinetjének vezetője még ezt is megfejelte.

Az elnöki beiktatás Orbánul

A Magyar Hang szúrta ki, hogy az M1 látszólag külpolitikával foglalkozó, Világ című műsorában Bende Balázs propagandista úgy fogalmazott,

a kormány előrelátásának, a rezsiárak 2013-as befagyasztásának köszönhetően nekünk, magyaroknak „áldott, békés, gondtalan ünnepünk lehet”.

Nem úgy, mint Nyugat-Európában, ahol a műsorvezető szerint

olyan komoly energiaár-emelkedés történt, hogy van olyan nyugat-európai ország, ahol dönteni kell, hogy karácsonykor „ajándék és ünnepi vacsora lesz, vagy fűtés”.

Arra nem tért ki a műsor, hogy egészen mostanáig, az energiahordozók világpiaci árának drasztikus emelkedéséig a magyar fogyasztóknak mennyivel volt magasabb a kormány által befagyasztott energia ára annál, mintha piaci alapon juthattak volna hozzá.

Arról sem esett szó, hogy hányan fagynak meg Magyarországon a lakásukban évente amiatt, mert nem jut pénzük fűtésre.

Itt az említett videórészlet:

Emlékeznek?

Korábban a Szabad Európa közölt egy hangfelvételt, melyen Bende a közmédia munkatársainak a 2019-es európai uniós kampány során kijelenteni, hogy tevékenységük során nekik a kormányt kell támogatni, akinek ez nem tetszik, az adja be a felmondását a hírigazgatónak.

„Ebben az intézményben nem az ellenzéki összefogást támogatják”

– jelentette ki ekkor az MTVA-s vezető.

Kapcsolódó

A Soros-ösztöndíjas Bende Balázs, a közmédiában: a kormány előrelátásának köszönhetően nekünk, magyaroknak „áldott, békés, gondtalan ünnepünk lehet”

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. csipetke

    2022.01.01 10:48 at 10:48

    Ennek a s ggfejnek biztosan gondtalan, és jó karácsonya volt, tudva, hogy az orbán-tévét, és az orbán-rádiót kimondottan a kormánynak, orbánnak tartjuk fenn, indokolatlanul sok közpénzből, amelyből az ilyen nyalogányok is élnek egészen jól. De az emberek nagyrésze ebben az országban kiskeresetű, és minden forintot be kell osztaniuk. De egy ilyen túlfizetett nyalonc ezt honnan tudhatná?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük