Connect with us

Blogbazár

Mészáros gazdasági coming out-ja

Megosztás

Több helyen olvasható volt az MTI híre alapján, hogy Mészáros Lőrinc kamionos pihenőt adott át. Mégpedig saját kezűleg vágva át azt a szalagot, amelynek tartásában Palkovics László, az innováció és technológia minisztere is segédkezett. Szó szerint. Óbaroknál.

meszaros
2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Mészáros Lőrinc kijelentése is jelzés értékkel bírhat

ebből a szempontból. Függetlenül attól, hogy milyen rögös, fényesre nyalt, vagy napraforgómagos út is vezetett idáig. Végső soron bejelentette: a gazdasági hatalommá konvertálás első lépése megtörtént. Amely persze azt is jelentheti, hogy esetleg rátévedhet a Simicska-ösvényre is. Különösen, ha igazat állítanak azok, akik szerint Mészáros pénze valójában nem Orbán pénze, hanem külön kasszán vannak. Ebben az esetben jelenthet némi veszélyt az, ha valaki önálló hatalmi tényezőként kezdi magát definiálni. Márpedig a tőkefelhalmozás kísérő média-birtoklások fényében a nemzeti gázszerelő is beleeshet ebbe a hibába. De még akkor is rávetülhet a vezéri gyanú, ha nem fitogtatja a hatalma megerősödését.

Orbán hatalomféltésének még ebben az esetben is áldozatává válhat.

Alkalmasint akkor is, ha vezéri strómanként működött ezidáig. A vagyon ugyanis a jog előtt azé, akinek a nevén szerepel. Ha papíron nem Orbán Viktor nevén szerepel, akkor nem Orbán Viktoré. Függetlenül attól, hogy a kormányközeli kerekasztal fura lovagjai milyen kardokat szegeznek esetleg egymás torkának a háttérben.

Tippeljen! Kinek épül az ország egyik legnagyobb kamionparkolója?

Könnyedén előfordulhat, hogy Mészáros kijelentése arról a bizonyos saját erőről önveszélyessé válhat ebből a szempontból. Még akkor is, ha elsőre nem tűnik rossz kommunikációs fogásnak. Annak igazolására, hogy az orbáncsinálta milliárdos nem orbáncsinálta milliárdos. Elvégre mindenki láthatja ezennel, hogy milyen befektető, illetve gazdasági lángész az udvari gázcső-varázsló. Talán persze érdekes lenne tudni, hogy a Simicska-ösvény elkerülésére milyen garanciális feltételek állnak fenn. Milyen garanciákat kaphatott a vezértől, illetve Orbán mivel tarthatja a kezében, ha mégis csak egy stróman.

Mert kellő garanciák nélkül még eljöhet Mészáros „G-napja” is egyszer.

Orbán látható pánikreakcióit látva nem is feltétlenül a távoli jövőben. Ami persze legyen az ő problémája. Bízva, hogy a következő, jelzésértékkel bíró hír nem az lesz, hogy egy emeleti, erkély nélküli lakás erkélyén kell friss levegőt szívnia.

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük