Connect with us

Budapesti hétköznapok

A Napisten papja július 8-án a Fiumei úti sírkertben

Megosztás

A Napisten papja című előadás Ady Endre síremlékénél lesz látható

Megosztás

Turek Miklós A Napisten papja című előadásával folytatódik a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) által szervezett Nyáresték a Fiumeiben című kulturális eseménysorozat szombaton a Fiumei úti sírkertben.

A Versszínház Ady Endre költő életművét mutatja be

A Napisten papja című monodráma a költő harmincöt versén keresztül világítja meg Ady életét, személyiségét és költészetét. Az esten olyan híres költemények is elhangoznak majd, mint a Párisban járt az Ősz, a Harc a Nagyúrral, a Héja-nász az avaron vagy a Hunn, új legenda. 

„A Versszínház az irodalom, a zene, a képzőművészet és a színház ötvözete. A monodrámákban magyar költők költészete, élete és kora elevenedik meg 60-80 percben. József Attila, Faludy György vagy Radnóti Miklós életét bemutató előadásainkat már több mint 15 éve láthatják az érdeklődők a színpadon”

– idézi a közlemény Turek Miklós színész-rendezőt, a Versszínház alapítóját. 
Napisten

„A Nemzeti Örökség Intézetének célja, hogy ápolja és bemutassa a magyar kultúrtörténet legfontosabb személyeinek életművét. A Nyáresték a Fiumeiben elnevezésű ingyenes rendezvénysorozatunk lehetőséget ad arra, hogy a sírkert mint nemzeti emlékhely egyfajta különleges kulturális térként is szolgáljon az érdeklődők számára”

– hangsúlyozza a közleményben Móczár Gábor, a NÖRI főigazgatója.

A Napisten papja című előadás Ady Endre síremlékénél lesz látható

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a rendezvenyek@nori.gov.hu e-mail címen lehet.

Závogyán Magdolna: Magyarország fesztivál-nagyhatalom

Szerző