Connect with us

Budapesti hétköznapok

Ameddig Orbán szoros védelem alatt beszélt Veszprémben, a fiatalok ezrei vonultak az Oktogon felé a szabadságért – Élő!

Megosztás

Több ezer fiatal és egyszervolt fiatal ment el és tüntet jelenleg is a szabadság mellett vonulásuk a Hősök terétől kis kitérőkkel az Oktogonig tart, ahol több beszéd és művészeti produkció közben emlékeznek meg Magyaroroszág egyszervolt szabadságáról és követelik annak visszaállítását. 

oktogon
Megosztás

Több ezer fiatal és egyszervolt fiatal ment el és tüntet jelenleg is a szabadság mellett vonulásuk a Hősök terétől kis kitérőkkel az Oktogonig tart, ahol több beszéd és művészeti produkció közben emlékeznek meg Magyaroroszág egyszervolt szabadságáról és követelik annak visszaállítását. 

A menetet ’56 ikonikus járműve egy Csepel teherautó vezeti

A Fővárosi Önkormányzat, a Tanítanék Mozgalom és az Egységes Diákfront szervezésével tartanak demonstrációt az oktatásért.

Október 23-án emlékezzünk 1956 dicsőségére és álljunk ki a jövőért

– írták a Facebookon az eseményszervezők.

A leghangosabban skandált szlogenek:

„Mocskos Fidesz”

„Szabad ország szabad egyetem”

„Vesszen a kormány”

A menet hamarosan az Oktogonra ér

  • Az Oktogonon beszédet mond, ahogy azt már megírtuk:
  • Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere,
  • az Egységes Diákfront részéről Kiss Gergő, Mia Machač-Tóth, Perlaki-Borsos Noel,
  • az ADOM Diákmozgalom részéről Tibor Alex Merucza.
  • A Tanítanék nevében Törley Kata, Pilz Olivér, Berta Beáta,
  • az OKA nevében Máté Barbara, és Vágó Csaba szólal meg.
  • De meghallgathatják Pöli-Oláh József beszédét is.
oktogon

Kép: Népszava

A fellépők között lesz a Kollár-Klemencz Kamarazenekar, a Csaknekedkislány zenekar, Polgár Csaba színész, Fodor Tamás színész, Bárnai Péter színész, Szabó Simon színész, Szalai Anna aka L.A. Suzi és Edvy Remo. 

Percről percre….

Kétszázötven méteren áll a tömeg az Andrássy úton

A kormánykritikus felvonulás utolsó résztvevői is megérkeztek a célállomáshoz, az Oktogonhoz. A menet eljén a környező utcákban is állnak a felvonulók. A tömeg a Csengery és a Vörösmarty tér között ér véget, bő kétszázötven méterre a színpadtól. Miközben bús, őszi skanzenek szólnak ádáz küzdelem zajlik a mobilitásért a tömeg peremén. Mindkét irányba igyekeznek előrejutni, de mivel teljesen beállt a tömeg, ezek a próbálkozások mérsékelt sikert hoznak.

’56 roma hőseiről beszéltek

Jordán Tamás jelentét adták elő, majd az összes ellenzéki tüntetés elengedhetetlen eleme következett: a slam. Ezután Oláh József (becenevén Pöli) romajogi aktivista állt a mikrofon mögé, hogy az 56-os forradalom roma hőseiről beszéljen. Kitért a romák jelenlegi helyzetére is: 200 ezren élnek továbbra is nyomornegyedben, és kiszorulnak az elsődleges munkaerőpiacról, mert

“a Föld bolygó másik feléről hoznak ide munkaerőt”.

Iványi Gábor: Ti vagytok a pesti srácok örökösei

Iványi Gábor lelkész állt a mikrofonhoz. Megköszönte a szolidaritás hangját, és azt, hogy tisztaszívű emberek között lehet.

Ti vagytok a pesti srácok örökösei, és ti vagytok a mi jövőnk

– mondta az összegyűlt fiatalságnak.

A Tanítanék Mozgalom vezéregyéniségei léptek színpadra, Törley Katalin, Berta Bea és Piltz Olivér

Utóbbi azt mondta, már csak négy napig tanít, felmondási idejét tölti, pedig hiányozni fognak neki a tanítvanyai, de még az iskolacsengő is, azonban nem írta alá a státusztörvény után kapott szerződését, és elhagyja a közoktatást.

Vádolom a kormányt

– mondták mind a hárman az előre megkoregrafált közös beszédben

Törley Katalin ezután például Maruzsa Zoltán oktatásért felelős államtitkár korábbi bejelentését figurázta ki, amely szerint az egyik iskola „új konténereket kapott”.  Sorolták azokat a botrányokat és meglepő kijelentéseket, amelyek az utóbbi időben a közoktatással kapcsolatban előkerülnek.

A kormány bűnös

– ismétlik mind a hárman, miközben a közoktatás ismert problémáit sorolják.

A pedagógusok célkeresztbe kerültek? Ne legyenek illúzióid, egy ilyen bántalmazó kormánynak bárki a célkeresztjébe kerülhet, te, te és te is

– mondta Törley Katalin, aki szerint akkor van vége, ha elhitetik velünk, hogy nem tehetünk semmit.

A Tanítanék Mozgalom cselekvésre szólította a tömeget, mindenek például arra, hogy vegyenek részt az alternatív 7 igenes népszavazáson.

Ne feledjük a tüntetés címét:

Szabadság! Érted!

(A közvetítést a Mércétől vettük át)

Szerző