Connect with us

Budapesti hétköznapok

Áron aluli ingatlanbizniszre készül az V. kerületi önkormányzat

Megosztás

Több mint félmilliárd forint értékben újabb hét ingatlant adna el az V. kerületi önkormányzat az értékbecslés szerinti ár alatt. Az erről szóló előterjesztést a csütörtök délelőtt az önkormányzat képviselő-testülete a kormánypárti képviselők szavazataival elfogadta-írja a telex.

Piaciár alatt

A jelenlegi szabályozás szerint a belvárosi önkormányzat nem lakás célú ingatlanokat (tehát irodákat, üzlethelyiségeket, raktárakat) több mint egy év bérlői jogviszony után az értékbecsült ár 90 százalékáért eladhatja a bérlőnek. Korábban ez 70 százalék volt, amivel bérlők sokasága tudott jóval a piaci ár alatt ingatlant vásárolni.

Árak és ingatlanok

A mostani körben két viszonylag nagy alapterületű ingatlan is van. Az egyik egy Sörház utca 4. alatti, 302 négyzetméteres pincehelyiség, amit 119,6 millió forintért, vagyis nagyjából 400 ezer forintos négyzetméteráron adnának el az azt bérlő, vendéglátással foglalkozó cégnek. A másik egy Kossuth Lajos tér 16-17. alatt található 618 négyzetméteres pinceterület, amit 283 millió forintért, vagyis 450 ezer forintos négyzetméteráron adnának el. A vevő ebben az esetben az Országgyűlés Hivatala.

Tovább is van

egy 28 négyzetméteres helyiséget a Magyar utca 27-ben;
egy 16 négyzetméteres helyiséget a Régiposta utca 15-ben;
egy 31 négyzetméteres helyiséget a Kristóf tér 5. alatt;
egy 15 négyzetméteres helyiséget a Hercegprímás utca 15. alatt;
és egy 54 négyzetméteres helyiséget a Váci utca 51. alatt.
Az ellenzék nem szeretné eladni
Az V. kerületi képviselő-testületben kisebbségben lévő, Tiéd a Belváros-frakció nem szavazta meg az eladásról szóló előterjesztést. Az ellenzéki képviselők benyújtottak egy ingatlaneladási stopról szóló előterjesztést, ami azt próbálta volna elérni, a jövő évi önkormányzati választásokig már ne lehessen újabb ingatlanokat értékesíteni. A kormánypárti képviselők nem szavazták meg ezt az előterjesztést

-fejeződik be a portál cikke.

Ezeket olvasta már?

Szerző