Connect with us

Kerítésen túl

Károly királykodik

Megosztás

Károly király, aki 73 év várakozás után jutott élete első önálló feladatához, egy kicsit átformálni igyekszik az Egyesült Királyság uralkodói szerepkörét, ami leginkább a nemzetközi mozgásterének bővítésében ölt testet.

Megosztás

Károly király, aki 73 év várakozás után jutott élete első önálló feladatához, egy kicsit átformálni igyekszik az Egyesült Királyság uralkodói szerepkörét, ami leginkább a nemzetközi mozgásterének bővítésében ölt testet. Elsőre igazából Franciaországba akart menni, de azt az utat kénytelen volt lefújni az ott éppen paprikás hangulat miatt.

III. Károly egy igazi parlamentben

Mivel így felszabadult egy kis ideje, keletebbre vette az irányt, s Berlinbe látogatott, ahol viszont felszólalt a Bundestag, vagyis a német törvényhozás épületében. Gondolhatjuk, nagyon tetszhetett neki, hogy végre beengedték egy igazi parlamentbe, ugyanis ilyesmit Londonban nem csinálhat, pontosabban ott van neki egy külön alagútja, amelyen keresztül mégis csak bejut a Westminster légterébe, hogy egy erkély-féléről elmondhassa azt, amit az aktuális brit miniszterelnök előír neki.

Berlinben viszont a fő szónoki emelvényről intézhette üzenetét a németekhez és a nagyvilághoz, ráadásul két nyelven, azaz az angolt és a németet felváltva. Ez viszont a németeknek tetszhetett igazán, végtére Károly király igenis bír német felmenőkkel (továbbá mellékágon magyarral is), ahogy az ilyen multikulti létet az összes európai királyi dinasztiától megszokhattuk.

Brexit előtt, Brexit után

Ennél izgalmasabb volt a beszédének a tartalma, ugyanis – megengedően – leginkább az elmúlt 50 év brit-német kapcsolatairól szólt. Jegyezzük meg, az Egyesült Királyság épp 50 évvel ezelőtt csatlakozott az európai integrációhoz, amit azóta viszont elhagyott. Károly talán ebből akar újjáépíteni, vagy csak visszaépíteni valamicskét azzal a királyi humorral, amely szerint Németország és az Egyesült Királyság sokat nevetett együtt, de egymáson is az elmúlt 50 évben. Úgy látszik a második világháború során Anglia német terrorbombázása, majd ennek németországi brit viszontbombázása immár a feledés homályába merül. Ám a jövőről is esett szó, aminek energetikai részét illetően Károly király a hidrogénben látja a jövőt.

Egy merész gondolatkísérlet

Szóval, Károly király Berlinben kicsit németként mutatkozott, ami egyértelmű jelzés, hogy a britek már eléggé bánják a kilépésüket. Ha csak udvariassági gesztusnak gondolnánk a nyelvi változatosságot, akkor a hidrogén, mint jövőkép és egyéb kisebb konkrétumok nem kerültek volna szóba, különösen nem a német parlament legendás üléstermében. Ez bizony komoly diplomáciai vállalás, ami csak azért szokatlan, mert II. Erzsébet igen hosszú uralkodásának idején erre kevésbé volt példa.

Meglehet, hogy a következő nagy európai bővülés a Balkán és Ukrajna mellett az Egyesült Királyságra is – részben, vagy egészben – ki fog terjedni.

Kapcsolódó

Szerző