Connect with us

Kerítésen túl

London polgármestere szerint a Brexit nem lehet egyenlő a bezárkózással

Brexit
Megosztás

Kölcsönösen szabad mozgást kell biztosítani a brit és az uniós fiataloknak mondta  Sadiq Khan londoni polgármester aki szerint olyan új szabályrendszert kell kidolgozni az Európai Unióval, amely kölcsönösen lehetővé teszi fiatal brit és uniós polgároknak a szabad utazást, tanulást és munkavállalást.

A „kemény Brexit” egész Londonnak károkat okozott

A munkáspárti polgármester a The Observer című baloldali vasárnapi brit lapnak nyilatkozva kijelentette: a konzervatív párti brit kormány által végrehajtott „kemény Brexit” egész Londonnak károkat okozott, de a legnagyobb mértékben a fiatalokat sújtja.
Khan szerint a fiatal britek számára a külföldi munkavállalás mellett a külföldi tanulás is sokkal nehezebbé vált, miután a kormány elhibázott döntéssel felmondta Nagy-Britannia részvételét az Erasmus-programban is.

Egy ifjúsági mobilitási keretrendszer kell

A londoni polgármester kijelentette: ebben a helyzetben egyértelműen támogatná egy ifjúsági mobilitási keretrendszer létrehozását.

„Jóllehet Nagy-Britannia már nem az EU tagja, London azonban európai város és mindig az is marad”

– hangsúlyozta Khan az interjúban.

Brexit után

Becslések szerint a 9 milliós Londonban 1,2 millió EU-állampolgár él.
Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból, majd az uniós tagság megszűnése utáni 11 hónapos átmeneti időszak lejártával az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is kilépett. A konzervatív párti brit kormány ugyanis nem kívánta teljesíteni azokat a feltételeket – mindenekelőtt az EU-állampolgárok szabad nagy-britanniai letelepedésének és munkavállalásának jogát -, amelyek e két integrációs szerveződéshez elválaszthatatlanul kötődnek.
London azóta új, pontozásos – főleg a szakképzettséget és az angol nyelvtudást előnyben részesítő – bevándorlási szabályozást honosított meg, amely nem tesz különbséget az EU-ból és a világ más térségeiből újonnan érkezők bevándorlási és munkavállalási kérelmeinek elbírálása között.
Sir Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője és miniszterelnök-jelöltje az elmúlt időszakban többször is egyértelműen kifejtette azt az álláspontját, hogy ha pártja az idén esedékes brit parlamenti választások után kormányra kerül, nem léptetné vissza Nagy-Britanniát az Európai Unióba, sem az EU egységes belső piacára és vámuniójába.
Sadiq Khan – aki London polgármestereként jelenleg a Munkáspárt legmagasabb rangú választott közhivatali tisztségviselője – ugyanakkor többször is „gyakorlatias vitát” szorgalmazott arról, hogy Nagy-Britannia ne lépjen-e vissza az unió egységes piacára és a vámunióba, amikor a Brexit feltételrendszerét rögzítő megállapodás felülvizsgálata jövőre esedékessé válik.

Minden amit a V.K. eddig a Brexitről írt.

felhívás

Szerző