Connect with us

Kerítésen túl

A szakadár ukránok mesterlövésze volt – Prágában súlyos börtönbüntetést kapott

Megosztás

A prágai városi bíróság korábbi döntését 21 év börtönbüntetés a fellebbviteli testület szerdán megerősítette, de az ukrán szakadárok cseh mesterlövészéről nem tudni hol van és egyáltslán él-e még.

Prága, börtönbüntetés,
Megosztás

Súlyos, 21 éves börtönbüntetést kapott az a cseh állampolgár, aki 2016 és 2020 között a Moszkva-párti szakadár fegyvereseket segítette Kelet-Ukrajnában. A prágai városi bíróság korábbi döntését a fellebbviteli testület szerdán megerősítette – közölte a CTK hírügynökség.

Több ukrán katonát lőtt le

Az 52 éves Alojz Polák korábbi brünni (Brno) lakos 2016-ban illegálisan távozott a szakadár Donyecki Népköztársaságba, belépett annak gárdájába, majd mesterlövészeként 2016 és 2020 között bizonyíthatóan az ukrán hadsereg legalább négy katonáját lőtte le – állította a bíróság. Alojz Polák szökésben van, s a bíróság távollétében mondta ki az ítéletet.

Lehet, hogy már ő maga is halott

Védőügyvédje a tárgyaláson azt mondta: értesülései szerint nem zárható ki, hogy ügyfele már nincs életben.
Csehországban nem ez az első eset, hogy a bíróságok börtönbüntetést szabnak ki a kelet-ukrajnai szakadárok oldalán folytatott aktív harci tevékenységért. Martin Sukup tavaly decemberben 21 évet, Martin Kantor volt hivatásos katona korábban 20 évet, míg a fehérorosz származású Aljakszej Fagyejev 21 évet kapott. Ők szintén szökésben vannak.

A törvény ereje

Cseh állampolgárok a hatályos szabályok szerint csak konkrét, személyre szóló államfői engedéllyel csatlakozhatnak külföldi hadseregekhez. Eddig mintegy 160 cseh állampolgár kapott engedélyt, hogy belépjen az ukrán hadseregbe. A cseh védelmi tárcához beérkezett kérvények száma meghaladja a háromszázat – írja a prágai sajtó.

A CTK több fontos esetről is tudósít.

Ezeket olvasta már?

Szerző