Blogbazár
Arccal a múltba, avagy megpróbáltatások a Papp László Sportarénában
Egy hét leforgása alatt kétszer is volt szerencsénk a A Papp László Budapest Sportarénában egy remek és egy nézhető koncerten részt venni. Baromi sokat elvett a „műélvezetből” a hatvanas évekre hajazó körülmény, amit a cseppet sem visszafogott jegyárért a műintézmény nyújt az odavetődőnek.
Egy hét leforgása alatt kétszer is volt szerencsénk a A Papp László Budapest Sportarénában egy remek és egy nézhető koncerten részt venni. Baromi sokat elvett a „műélvezetből” a hatvanas évekre hajazó körülmény, amit a cseppet sem visszafogott jegyárért a műintézmény nyújt az odavetődőnek.
Nekünk tényleg ez is jó?
Mindkét alkalommal taxival érkeztünk. Először a sofőr egy csigalépcső aljában tett ki minket, látszólag onnan volt a legkönnyebben megközelíthető a létesítmény. Látszólag! Miután társaságunkban mindenki elmúlt 50, és amúgy is a „no sport” elvét vallók táborába tartozunk, – tudom, ez manapság nem NER-konform – kicsit sem rajongtunk, hogy meg kell másznunk a kétemeletnyi magasságot, amit egy rácsos folyosón kellett folytatnunk, míg el nem értük a táskaellenőrzés helyszínét.
Az, hogy a XXI. században Európa közepén kifelejtsék a számításból, hogy akadálymentesítsenek egy olyan létesítményt, ahová alkalmanként 10.000 ember is ellátogat – na erre nem gondoltunk. Az a minimum, hogy megfelelő számú lift gondoskodjon arról, hogy a nem sportolni vágyók megerőltetés nélkül eljussanak a megváltott jegyükkel az helyükre.
Lihegve estünk át a „motozáson”, de még nem ért véget a „harc”, hogy eljussunk az ülőhelyünkig. Ezután szembesültünk azzal, hogy – mivel a küzdőtérre szólt a jegyünk – ugyan azt a két emeletet lefelé is meg kell tenni. Logikus megoldásnak tűnt volna az egyszerű agyunkkal, hogy a parkoló szintjéről, ami ugyan az, mint a küzdőtéré, kinyitottak volna két kaput, hogy ne kelljen a kötelező tornaórán részt vennünk.
Ekkor még nem hagytuk elrontani a hangulatunkat, csak morogtunk picit.
Bekecmeregtünk a helyünkre, ami a hatvanas évekből itt maradt műanyag széksor volt, az ülésen nyista párna, minek az? Az ülések olyan szorosan voltak egymás mellé és mögé csavarozva, hogy rém kellemetlenül, egymás auráját egy pillanatig sem tisztelve szorongtunk. Ekkor már éreztük, hogy felejthetetlen este lesz, ha másért nem, hát a balkáni körülmények miatt. Ráadásul a színpadból, ami igen impozáns méretekkel bírt, semmit nem láttunk annak ellenére, hogy a harmadik sorban ültünk, mert a kényelmetlen-kellemetlen üléssor egy szintben volt, one lejtés, így a kivetítőkre szorítkoztunk.
fotó: index.hu
És eljött a szünet ….
Elgémberedve araszoltunk ki a küzdőtérről a társaság dohányzó többsége megpróbált élni rossz szokásával és az erre kijelölt hely keresésébe kezdtünk. Arról eleve letettünk, hogy pisiljünk, büfézkedjünk és dohányozzunk is, mert akkora sor állt az első és az utolsó helyen, hogy győzött a szenvedély. Fel a fentebb említett két emeletnyi lépcsőn és indultunk az ajtó felé, ahol közölte egy egyáltalán nem kellemes úr, hogy a jegyünk csak egyszeri belépésre jogosít, ha kimegyünk, nem jöhetünk vissza. Dohányozni lehet, de ahhoz az épület egyetlen – persze a másik oldalon lévő – ajtajához kell tömörülnünk.
Tömörültünk…. Kilépve mellbe vágott a tömény cigiszag. Képzeljenek el egy 6 x 6 méteres kordonnal körbekerített részt, ott füstölgött cirka 200 mindenre elszánt dohányos. Ez volt a kijelölt hely. Hamutartó nem volt, egymás füstjébe érve éreztük porig alázva magunkat. Fejenként 10.000.- adózott magyar forintért.
Már csak hab volt a tortán,
hogy a büfében kizárólag kártyával lehetett fizetni és ugyan nekünk sikerült megugrani ezt a „kitett lábat”, de sokaknak nem, ők megalázva és szomjasan, éhesen kullogtak vissza a helyükre.
A koncert végére természetesen besötétedett. Az ajtókat akkor sem nyitották ki a földszinten, újra fel két emelet, majd le. A stadion környéke tele volt sárga szalaggal elkerített részekkel, amiket azért kellett a tömegnek kerülgetni, mert töredezett volt a beton, vagy a műkő, vagy szakadt a lépcső. Azt a frappáns magyaros megoldást választották, hogy javítás helyett elkerítették.
Egy szó, mint száz: nem volt jó ott lenni és bár lenne még rendezvény, amit érdemes lenne megnézni, nem valószínű, hogy újra kitesszük magunkat hasonló vegzatúrának.
