Connect with us

Budapesti hétköznapok

A DK nekiment a főváros vezetésének

főváros
Megosztás

A DK fővárosi frakciója felszólította Budapest vezetését, hogy alulfizetett vendégmunkások helyett normálisan megfizetett magyar munkavállalókat alkalmazzon – jelentette ki az ellenzéki párt fővárosi képviselőcsoportjának vezetője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Számon kérték a korábbi ígéretet, hogy egyetlen fővárosi cégnél sem alkalmaznak vendégmunkásokat

Szaniszló Sándor az MSZP-ből a DK-ba igazolt képviselő azt mondta:

Budapest vezetése korábban kikötötte, hogy egyetlen cégénél sem fog vendégmunkásokat alkalmazni, és ugyanezt kérték alvállalkozóiktól is. Azonban Magyarországon több esetben is elsősorban EU-n kívüli vendégmunkásokat foglalkoztatnak

Ne Orbán Viktor barátai gazdagodjanak tovább

főváros,

A szociáldemokratáknak elfogadhatatlan az, hogy a nagytőke és „Orbán Viktor barátainak a vállalkozásai” így jussanak extraprofithoz – fogalmazott az ellenzéki politikus, aki felszólította a város vezetését, hogy jól fizetett magyar munkaerőre támaszkodjon mind a saját, mind az alvállalkozók által ellátott területen.
Az ellenzék által vezetett Budapestnek meg kell mutatnia, hogy nem ért egyet a kormány filozófiájával, miszerint a gazdasági növekedést és a gazdasági profitot „a munkából élők kizsákmányolásával éri el” – hangsúlyozta Szaniszló Sándor.

A Fidesz változatlanul igyekszik falhoz szorítani a város vezetését

Bősz Anett, a DK humán területekért felelős főpolgármester-helyettese kiemelte: a demokrata ellenzék városvezetési sikerei megmutathatják, hogy milyen lenne az a Magyarország, amelyet újra demokraták vezetnek, ahol újra jogállam és demokrácia van, ahol az emberekről, a polgárokról szól a kormányzás.
Bármilyen módon is szorítja a falhoz a Fidesz a fővárosi vezetést, intézményeik akkor is stabilan működnek – jelentette ki Bősz Anett. Megjegyezte, Budapest városegyesítésének 150. évfordulóját is méltóképp, számos polgár bevonásával tudták megünnepelni, és Budapest egy nehéz helyzetben is tud szolidáris lenni.

(Itt követheti élőben a közgyűlést!)

Ezeket olvasta már?

 

Szerző