Connect with us

Budapesti hétköznapok

A Szabadság-szobrot és a Nemzeti Atlétikai Központot ábrázolják az atlétikai világbajnokság érmei

Megosztás

A 2017-es londoni vb-hez hasonlóan ezúttal is nemcsak versenyzők, hanem az edzőik szintén kapnak érmet, de most először ezek a medálok teljesen ugyanolyanok lesznek, mint a dobogós atlétáké. 

világbajnoki érmek
Megosztás

Az előlapján a Szabadság-szobrot, a hátoldalán pedig fölülnézetből a Nemzeti Atlétikai Központ tetőszerkezetének tartópilléreit ábrázolják a budapesti atlétikai világbajnokság kedden bemutatott érmei, amelyek a 400 méteres futókörre utalva ellipszis alakúak. 

A 2017-es londoni vb-hez hasonlóan ezúttal is nemcsak versenyzők, hanem az edzőik szintén kapnak érmet

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a keddi sajtótájékoztatón kiemelte: az alkotók sokat dolgoztak azért, hogy a vb szuperhőseinek nyakába olyan gyönyörű érmek kerüljenek, amelyek mindörökre emlékeztetik majd őket a budapesti versenyre. 

Hozzátette: az érmek egyik oldalának központi alakja a vb emblémája, Budapest egyik legismertebb nevezetessége, a Gellért-hegyen álló Szabadság-szobor, amely a kezében tartott pálmaággal a küzdeni akarás, a dicsőség és a győzelem szimbóluma. 

A medálok hátoldalának előterében a vadonatúj, a sportok királynőjének koronájára emlékeztető Nemzeti Atlétikai Központ, a háttérben pedig a versenypálya látható, ahol az atlétika szuperhősei küzdenek majd a győzelemért.

Az államtitkár – aki egyben a vb kormánybiztosa is – felhívta a figyelmet, hogy a budapesti világbajnokság azért is különleges lesz, mert a szurkolóknak – akik azon kívül, hogy megcsodálhatják a világ legjobb atlétáit és szurkolhatnak a magyar versenyzőknek – az esemény további kikapcsolódási lehetőségeket kínál: koncertek és különféle szórakoztató programok teszik teljessé az élményt.

Németh Balázs, a Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, kerülték az egyszerű megoldásokat, és ehelyett arra törekednek, hogy az vb-re kilátogató érdeklődők minél több élménnyel gazdagodjanak. Utalt arra, hogy az éremátadást a szokásos helyszínről kiviszik a stadionon kívülre, a Medál Plazába, ami lényegében egy koncertszínpad és ennek köszönhetően a szurkolók sokkal közelebbről ünnepelhetik majd a kedvenceiket és és igazi fesztiválhangulatot ígér a díjátadó.

A vezérigazgató kiemelte: a 2017-es londoni vb-hez hasonlóan ezúttal is nemcsak versenyzők, hanem az edzőik szintén kapnak érmet, de most először ezek a medálok teljesen ugyanolyanok lesznek, mint a dobogós atlétáké. 

Elmondta, hogy az érmek elkészítése a tervezéstől a szalag varrásig 3000 munkaórát vett igénybe, összesen 140 kilogramm nemesfém és 450 méter szalag felhasználásával. A medálok anyaga sárgaréz ötvözet, erre került rá az arany-, ezüst- illetve bronz bevonat, és csaknem egy kiló gyémánt pasztával, pormentesen fényesítették az alkotók. 

Az érmek ellipszis alakúak, a hosszabb méretük 10,5, a rövidebb 9,2 cm, a vastagságuk 5 mm, és mindegyikbe belegravírozzák majd a versenyző nevét és a versszámát is. 

 Németh Balázs elárulta, hogy a keménypapírból készült éremtok is különleges, hiszen a béléshez Nemzeti Atlétikai Központ versenypályájának megmaradt anyagát használták fel. Kiemelte, hogy a vb idején a Medál Plázában olyan együttesek adnak koncertet, mint a Margaret Island, a Parno Graszt vagy a Hősök. 

A vb-t augusztus 19. és 27. között rendezik a Nemzeti Atlétikai Központban, az utcai futó- és gyalogló versenyeknek a Hősök tere ad otthont.

Magyar versenyzők edzettek a Nemzeti Atlétikai Központban

Szerző