Connect with us

Budapesti hétköznapok

Egymillió forintos kérdés!

Megosztás

Régóta folyik a vita arról, hogy a Római-part 70 hektáros területe jogilag hullámtér avagy sem.

egymillió
Megosztás

Régóta folyik a vita arról, hogy a Római-part 70 hektáros területe jogilag hullámtér avagy sem.

Az Egyesület a Római Partért szerint elérkezett az idő ahhoz, hogy „tiszta vizet” öntsünk a pohárba:

„Egymillió forintot fizetünk annak, aki hitelt érdemlően eredeti dokumentummal bizonyítja, hogy az ajánlatunk megjelenését megelőzően a Királyok útja – Nánási út vonalában húzódó nyúlgátszakaszok Pünkösdfürdő utca – Aranyhegyi patak közötti szakasza”

1. rendelkezik jogerős vízjogi létesítési engedéllyel (a nyúlgát, nyúlgátszakaszokra vonatkozóan)

2. az illetékes miniszter a hatályos jogszabályok szerint fővédelmi műnek nyilvánította, és fővédvonalként jelölte ki.

Aki ezen két dokumentum eredeti példányát együtt 2023. szeptember 30-ig bemutatja, jogosulttá válik a letétbe helyezett egymillió forintos sikerdíjra.

Kiadó: Egyesület a Római Partért

„Tömeges népirtás előkészületei a Római-parton?” – Az Egyesület a Római Partért nem aprózza el

Szerző