Connect with us

Kultúra

Elfogták a dabasi gyilkosság gyanúsítottját

letartóztatás
Megosztás

A Pest megyei rendőrök négy nap alatt azonosították és elfogták  dabasi gyilkosság  feltételezett elkövetőjét.

Hozzátartozója talált rá holtan

dabasi otthonában egy 69 éves nőre 2018. március 6-án délelőtt. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a sértett halálát gyilkosság okozta.

A Pest megyei nyomozók széleskörű adatgyűjtést követően azonosították, majd szombaton hajnalban elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 43 éves dabasi férfit, akit előállítását követően emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként.

A férfi ellen a további eljárást – őrizetbe vétele mellett – a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja, amelynek során előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Szombati összefoglaló

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 37 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 13 súlyos és 22 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 188 személyt fogott el, közülük 42 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 124 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 246 személyt állítottak elő, köztük 103 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 15 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 158 esetben foganatosítottak.

Kapcsolódó

Gyilkosság Komorón

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük