Connect with us

Budapesti hétköznapok

Hat menekült atléta állhat rajthoz a világbajnokságon

Megosztás

Hat sportoló lesz tagja a jövő szombaton kezdődő budapesti atlétikai világbajnokságon a menekültek csapatának.

Hat
Megosztás

Hat sportoló lesz tagja a jövő szombaton kezdődő budapesti atlétikai világbajnokságon a menekültek csapatának.

A nemzetközi szövetség (WA) tájékoztatása szerint a „különítmény” legnevesebb versenyzője

A 28 éves Anjelina Nadai Lohalith (a kiemelt képen), aki eddig két olimpián és két világbajnokságon is szerepelt, és februárban nyerni tudott egy mezeifutó versenyen a spanyolországi Castellonban. Ezzel ő lett az első atléta, aki a WA menekültprogramjának tagjaként diadalmaskodott nemzetközi viadalon.

A dél-szudáni származású Lohalith korábban 1500 méteren versenyzett, idén azonban 5000 méterre váltott, és ezen a távon indul majd a Nemzeti Atlétikai Központban is.

A menekültek csapatában nem ő lesz az egyetlen, akinek van már ötkarikás tapasztalata. Az eritreai származású, 25 éves Tachlowini Gabriyesos ugyanis a tokiói játékokon is futott, és az előkelő 16. helyen ért célba férfi maratonon. A klasszikus távon azóta is sikerült előre lépnie, és a sevillai maratonin 2:09:00 órára javította egyéni csúcsát.

A menekültek csapata

Nők:
Perina Lokure Nakang (dél-szudáni, 800 m), Anjelina Nadai Lohalith (dél-szudáni, 5000 m)

Férfiak:
Tachlowini Gabriyesos (eritreai, maraton), Omar Hassan (etióp, maraton), Fouad Idbafdil (marokkói, 3000 m akadály), Mohammad Amin Alsalami (szíriai, távolugrás)

Forrás: World Athletics

A Szabadság-szobrot és a Nemzeti Atlétikai Központot ábrázolják az atlétikai világbajnokság érmei

Szerző