Connect with us

Budapesti hétköznapok

Hobo forever, új lemez

Hobo
Megosztás

A Nemzeti Színházban mutatja be a Hobo Rádió című új albumát Földes László Hobo, november 17-én. A lemezen tizenhat vadonatúj dal mellett egy Rolling Stones feldolgozás, a Satisfaction is helyet kapott.

Úton

Hobo a nagyon kevés folyamatosan önazonos művész egyike. Soha nem kötött elvtelen, kompromisszumot, mindig ugyanazon az úton haladt, amit kezdetben kijelölt magának. Az a legenda is kering róla, hogy ő volt a popszakmában az egyetlen, aki elvi okokból visszautasította megkeresést, amikor arra kérték, hogy a maga idején (1983) a teljes könnyűzenei szalmát és a rajongól hadát felrázó „István a király” rockopera királydombi bemutatóján vállaljon szerepet.

Szinpadon az „utcazenész”

A lemez első felében vidámabb számok kaptak helyet, amelyek közül  Hobo néhányat nemrégiben bemutatott már Az utcazenész című önálló estjén. Az album második felében komoly hangvételű dalok szólalnak meg.

 Vicces és gunyoros visszaemlékezések

„Az előadás egy hosszú, nehéz, fájdalmas és mégis szép utat próbál megjeleníteni. A régebbi idők és dalok mellett azt is felmutatja majd, hová jutottam, hol tartok most (…) a vicces és gunyoros visszaemlékezések, az emberi természet rohamos romlása, a fájdalmas veszteségek mellett az ezeknél sokkal fontosabb dolgok, a szerelem, a szeretet, a hűség, a hazaszeretet dalai is elhangzanak majd”.

A Hobo Rádió című albumot november 16-án, csütörtökön 17 órától dedikálja a szerző az MG Records lemezboltban.

Forrás

Előzmény

Szerző