Connect with us

Kerítésen innen

350 milliót áldoz a kormány a vallásos könnyű zene támogatására – Most azt húzd, hogy…

Megosztás

A kormány 350 millió forintot költ a vallásos alkotóközösségek, zenei együttesek és zenészek hosszú távú működésének támogatására.

Megosztás

Az idén  miközben az egészségügy fuldoklik az adóságban, a pedagógusok megalázó bekért dolgoznak, és hosszan sorolhatnánk még, a kormány 350 millió forintot költ a vallásos alkotóközösségek, zenei együttesek és zenészek hosszú távú működésének támogatására. Pályázni július 25-én éjfélig lehet – jelentette be a kulturális tárca parlamenti államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

És nem szakad rájuk az ég

Vitályos Eszter a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára rendkívül fontosnak nevezte a keresztény nemzeti identitás megalapozását, megerősítését, ezt célozza a kormány által 2019-ben indított vallásos könnyűzenei program is, amely – szavai szerint – elősegíti a Kárpát-medencei vallásos hagyományok megőrzését.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt, hogy az elmúlt négy évben 957 település, 962 katolikus és más keresztény felekezethez tartozó szervezet együttese, illetve 1390 magánszemély pályázhatott a kiírt támogatásra.

Az etno-gospel műfaj egyik legismertebb képviselője a Hit Gyülekezete tagjaiból  verbuválódott és a-belső szó használat szerint- „gyüli” által menedzselt „Új forrás”  együttes, képünkön.

(A Közbeszéd portál alapján)

Szerző