Connect with us

Sport

Csoportelsőként negyeddöntőben a magyar női kosárlabda-válogatott

Megosztás

Székely Norbert együttese a félidőben még öt pontos hátrányban állt, ám a fordulás után jött a fordulat, és a 21 ponttal és 11 lepattanóval záró Kiss Virág vezetésével fordított és hat ponttal győzött.

Magyarország – Szerbia 81-75 (23-23, 16-21, 27-11, 15-20)

A D jelű négyes megnyeréséhez öt pontnál nagyobb különbségre volt szüksége a csoportkört két sikerrel és egy vereséggel záró csapatnak.

A nyolc közé jutással az olimpiai selejtező kivívásához is közel került a magyar válogatott, mivel az Eb-ről az első öt csapat – ha a franciák köztük vannak, akkor a hatodik is – utazhat majd kvalifikációs tornára. 

Az együttesre három szünnap vár, mivel a negyeddöntőket csütörtökön rendezik meg Ljubljanában.

Részletek a Sportexpert.hu oldalon!

Győzelemmel kezdett a női kosárlabda-válogatott Ljubljanában

Szerző