Connect with us

Banánköztársaság

Ha péntek, akkor Juszt-kérdéssor, amire a (szokszer) a miniszterelnök ezen a héten sem válaszol

Megosztás

Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartja a szemét és azonnal reagál. Az év 19. hetében ezeket tartotta aktuális „megérdeklődni valónak”….

Megosztás

Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartja a szemét és azonnal reagál. Az év 19. hetében ezeket tartotta aktuális „megérdeklődni valónak”….

„Tizenegyedik hete segítenék valódi miniszterelnöki interjút készíteni a közrádió mikrofontartóinak. Egyelőre hiába….

Bízom abban, hogy eljön az idő, amikor mindent elkövetnek, majd, hogy a mostani felvételeket eltűntessék. Íme a eheti kérdések a miniszterelnökhöz:

  • A pápai látogatás után Ön így nyilatkozott: “Nem emlékszem ilyen jókedvű három napra az elmúlt harminc évből. Ezek szerint örvendetesnek tartja, hogy a pápa egyebek közt ezeket mondta: “Az ember nem attól lesz nagy, hogy mások fölé emelkedik, hanem attól, hogy másokhoz leereszkedik, nem mások kárára, hanem mások szolgálatával.” “Szomorú és fájdalmas zárt kapukat látni: önzésünk zárt kapuit azok előtt, akik idegenek, mások, menekültek, szegények.” Ugye azért tartja örömtelinek a három napot, mert osztja a pápa kijelentéseit?
  • Gondolom komolyan mondta: “A magyarokon kívül alig vannak olyanok, akik vállalják a kockázatot, hogy kiálljanak a békéért.” Tessék mondani, mik ezek a kockázatok?
  • Ezt is Ön mondta: “Nagyon hiszek abban, ha az új katonai offenzíván, ellentámadáson túl leszünk, letisztul a helyzet. Ez az utolsó esélye Ukrajnának a háborúban.” Ezt hogyan kell értenünk, örül neki, vagy bánja?
  • Beszéde során említette, hogy “a magyarok nem szoktak támadni, csak védekezni.” Mennyiben számított védekezésnek például a bevonulás és vérengzés a délvidéken?
  • Annál őszintébben, ahogyan Lázár János megfogalmazta nem lehet megindokolni a közvagyon lenyúlását. “Nem elkótyavetyéli az állam a frissen felújított kastélyokat, hanem spórol vele, ha azokat magántulajdonba, alapítványoknak, egyházaknak adja, mert a rendszer által kedvezményezett vállalkozók majd segítenek a NER-nek.” Ön is vallja a minisztere véleményét?
  • “Ukrajna egy része az ősi magyar föld, ami most Ukrajnához tartozik, és ott őshonos közösségként léteznek a magyarok.”  Ha ezt így gondolja, akkor miért pénzeli Putyin magyarok elleni háborúját az extra magas gázárak kifizetésével?
  • Budapest főpolgármestere nyilatkozta: “Kormánytagoknak, államtitkároknak (jó soknak) mutattuk be a helyzetet, megértették, majd széttárták a kezüket: mióta Budapestnek ellenzéki vezetése van a város sarcolásáról „fönt” születik döntés.”  Kire gondolhattak a kormánytagok és az államtitkárok, amikor a “föntre” utaltak?
  • Az Ön parlamenti frakcióvezetője egy képviselőtársát azzal kívánta ellehetetleníteni, hogy azt mondta: “Maga egy tőrőlmetszett kommunista.” Nem kellene a frakcióvezetőt tájékoztatnia, hogy az Ön mai legjobb barátai, partnerei között van a kínai kommunista vezetés? Nem kellene emlékeztetnie, hogy  Ön katonai tiszteletadás mellett koszorúzta meg Pekingben a NÉP HŐSEI emlékművet Mao Cetung mauzóleuma mellett? Az 1952-ben átadott emlékművön Mao felirata olvasható, amelyben örök dicsőséget kér azoknak, akik életüket adták a kommunista forradalomért. Röviden: ki is “a töröl metszett kommunista”?
  • A hír úgy szól, hogy három ítélet született Strasbourgban Magyarországgal szemben emberjogi ügyekben. Ugye nem sértődik meg, ha azt mondom, nem Magyarországot, hanem Önt, az Ön politikáját ítélték el?
  • Miroslaw Czech a Kreml ügynökének nevezte Önt. Szerinte „van valami az orosz archívumokban, amit Orbán Viktor jobban félt, mint a saját karrierjét”. Mire gondolhatott?
  • Kinek a fejéből pattant ki megint ez az őrült ötlet, hogy a kiskereskedelmet mindenféle akciókra kötelezik. Ennek csak az lehet az eredménye, hogy egyet fizet, egyet kap, de minden korábbinál magasabb áron!
  • Független szakértők szerint az akkumulátor gyárak működtetése egyharmaddal megnöveli a hazai villamosenergia felhasználást. Ön azt nyilatkozta, hogy két-három éven belül építenek egy új gázerőművet. Az amúgy is drága orosz gázzal villamosenergiát előállítani – fogalmazzak finoman – baromság. Ezt megint velünk fogja megfizettetni?
  • A NAV adataiból derült ki, hogy nyomokban sem igaz az állítása, miszerint a KATA adózási rendszert azért kellett közel 10 év után megszüntetni, mert évente 250-300 milliárdot „csaltak el” az így adózók. Ezzel szemben az adóhatóság a 10 év alatt összesen csupán 9 milliárd forint adókülönbözetet állapított meg. Nem kellene bocsánatot kérnie attól a 450.000 embertől, akiket csalással vádolt meg?

Szerző