Banánköztársaság
Hogyan legyél szűk egy óra alatt lelkes laikusból városi pszichoanalizátor – Egy rádióműsor margójára
Mint egy falat kenyér. Úgy kellett nekünk Kadarkai Endre önkéntes pszichoanalizátor új műsora. A mélylélektani búvárkodásairól ismert műsorvezető nem sokat cécózott, egyből belecsapott a lecsóba.
Mint egy falat kenyér. Úgy kellett nekünk Kadarkai Endre önkéntes pszichoanalizátor új műsora. A mélylélektani búvárkodásairól ismert műsorvezető nem sokat cécózott, egyből belecsapott a lecsóba.
Lélektan
A Klubrádióban most debütált Lélektan című produkcióját azzal a habkönnyű, a szombati ebéd emésztését segítő témával kezdte, mint amilyen a bipoláris zavar. Akarom mondani, bipoláris depresszió, ahogy ő maga nevezi. Már ott, a beharangozó ismeretében gyanakodni kellett volna arra, hogy valami itt sántikálni fog…
Mert hogy bipoláris depresszió olyan, mint a boldog szülinap vagy a finomfőzelék, vagyis egy nem létező szóösszetétel. A depresszió ugyanis a bipoláris zavar (leánykori nevén mániás depresszív pszichózis) egyik szakasza, ha önmagában áll, akkor – szakmázzunk egy kicsit! – major vagy unipoláris depressziónak nevezzük.
Az egyik szemem sír, a másik még hezitál
Voltaképp’ örülnöm kéne, hogy a pop pszichológia e legújabb „gyöngyszeme” – fokozva a téma iránti amúgy sem kicsi érdeklődést – akaratlanul is ingyen reklámot csinál a most megjelent könyvemnek (no meg a többi, önsegítő, önfejlesztő, önismereti és hasonló köteteknek), de mégsem örülök. Azért nem, mert a Lélekben nem más, mint egy szenzációhajhász csomagolóba hajtogatott nyelvlecke a pszichologizálásra vágyó lelkes laikusok számára.
Szűk egy óra alatt a lelkes laikusból városi diagnosztát csinál. Olyat, aki – ugyan nem érti, nem látja át a szóban forgó pszichiátriai kórkép lényegét, de ezt a műsort meghallgatva – baráti körben remekül tud beszélni az éppen aktuális DSM kategóriáról.
Sőt, megjegyezve egy-egy izgisen hangzó szakkifejezést, szigorú arccal diagnosztizálja majd a szomszédot, a főnököt, az anyóst vagy a párját. Netán saját magát.
És ez a nagyobb gáz
Az öndiagnózis tudniillik egy veszélyes sport. Szempillantás alatt belsővé válhat (internalizálódhat) a szóban forgó diagnózis és az illető máris úgy fog viselkedni, ahogy az az adott „beteghez” illik. Aztán az öndiagnózis elkezd önbeteljesítő jóslatként működni. Persze senki nem lesz egyik napról a másikra bipoláris (maradjunk az első adás témájánál), de – némi sajnálatra vagy különleges figyelemre vágyva – magára öltheti a címkéhez járó jelmezt, ami vagy ráég vagy nem…
A műsorvezető biztosra ment. Tudta, hogy ez kell a bizonytalankodó, magányos lelkizésre vágyó hallgatóságnak. Bejött. Csak úgy falták a népek.
Az adás után ránéztem a „Kadarkai hivatalos” oldalra. A rengeteg hozsannázó komment között ijesztően sok volt, amelyben a hozzászóló – a hálálkodó dicsőítés mellett – rögtön kámingautolt is és megosztotta a közzel, hogy bizony felismerte magán az árulkodó tüneteket…
Látom a jövőt:
emberszagú edzőtermekben két hasizmozó egymásnak feszül a neurotranszmitterek hipomán fázisra gyakorolt hatása körül kialakult vitájuk miatt. Közben Mátrasusnyák-alsón Fodrász Ica és Körmös Juli azon tanakodik, hogy a Kozmetikus Mari vajon a Bipoláris 1-be vagy a Bipoláris 2-be tartozik.
Egy szó, mint száz, Kadarkai ezúttal túl mélyre merült. Annyira mélyre, hogy félő, ott már a keszon is érezteti a hatását. Merüljön csak! Az ő dolga. De ne rántson magával másokat!
