Connect with us

Sport

Ötven percig az eső volt az úr Mezőkövesden

Megosztás

A miskolciak idénybeli első pontjaikat szerezték a borsodi rangadón, míg a hazaiak továbbra is pont nélkül állnak.

Megosztás

Az újonc Diósgyőr 4-2-re győzött Mezőkövesden a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójának szombati mérkőzésén, amelynek második félideje ötvenperces csúszással kezdődött, mert a szünetben a felhőszakadás elárasztotta vízzel a pályát.

Sokkal bátrabban és határozottabban kezdett a DVTK, mint a nyitófordulóban, ennek nyomán hamar vezetést szerzett egy szögletet követően

A miskolciak az előny birtokában sem vettek vissza a tempóból, állandó letámadásuk rendre zavart keltett a hazai védelemben, így sok labdaszerzésük volt, viszont újabb gólt nem tudtak elérni. A Mezőkövesd nem tudott mit kezdeni ellenfelével, egyetlen lehetősége az volt, amikor a gólszerző Bárdos majdnem saját kapujába is betalált fejjel, de a labda a keresztlécre pattant. 

A vendégek az ivószünet után is fölényben futballoztak, sorra dolgozták ki a helyzeteket, így előnyüket megérdemelten duplázták meg, amikor Vancas takarásból kilőtte a bal alsó sarkot. A szünet előtti percekben elkezdett zuhogni az eső, de semmit sem változtatott a játék képén.

Amíg a csapatok az öltözőben voltak, a felhőszakadás elárasztotta vízzel a pályát, amely így 15 perc után játékra alkalmatlan volt. Amikor a játékvezető belerúgott a labdába, az egy centit sem pattant fel a talajról, így a bíró elhalasztotta a folytatást. 

A második félidő végül ötvenperces csúszással kezdődhetett el, de a cserejátékosok és a szakmai stáb tagjai nem a kispadokon foglaltak helyet, hanem a lelátón, mert a technikai zónát szó szerint ellepte a lehullott csapadék.

A matyóföldieknek jót tett a hosszú szünet és a hármas csere, mert teljesen más felfogásban folytatták a találkozót, erőfeszítésüket pedig hamar siker koronázta Drazic nagyszerű labdaátvételének és hajszálpontos lövésének köszönhetően. 

A hazaiak határozottan jobban alkalmazkodtak a nem ideális körülményekhez, záporoztak a lövések a vendég kapura, de vagy célt tévesztettek, vagy Sentic védett. A piros-fehérek aztán váratlanul visszaállították a kétgólos különbséget az első félidőben agilisan futballozó Lukács Dániel találatával. 

A gól megtörte a Mezőkövesd lendületét, Drazic mégis újra szépíteni tudott, de az egyenlítésre már nem volt reális esély, mert az utolsó tíz percre Kállai kiállítása miatt emberhátrányba kerültek a kék-sárgák, sőt a DVTK a hajrában végleg eldöntötte a három pont sorsát.

Diósgyőri VTK

A miskolciak idénybeli első pontjaikat szerezték a borsodi rangadón, míg a hazaiak továbbra is pont nélkül állnak.

Ljujic mesterhármast szerzett Felcsúton

A felcsúti Pancho Arénában Youhuu, a rackajuh, az augusztus 19-én rajtoló budapesti atlétikai világbajnokság kabalafigurája végezte el a kezdőrúgást. 

Kiegyenlített első negyedórát követően Lamin Colley egyéni akciójával megszerezte a vezetést a hazai gárda, majd a gyorsan reagáló Újpest büntetőből egalizált. Nem tarthatott sokáig az újpesti öröm, mert a Puskás Akadémia három perc alatt szerzett két góllal megnyugtató előnyt szerzett a szünetig.

Fordulást követően az első támadásából szépített a vendégcsapat, Colleyhoz hasonlóan Matija Ljujic is másodszor volt eredményes. Támadásban maradt az Újpest és egy formás támadás végén Ljujic mesterhármasával egalizált. 

Matija Ljujic

A hajrához közeledve próbált felpörögni a Puskás Akadémia, amely a 94. percben Colley révén újra betalált, azonban hosszú percek „VAR-ozását” követően les miatt érvénytelenítették a gólt.

OTP Bank Liga, 2. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC-Diósgyőri VTK 2-4 (0-2)
Mezőkövesd, 3915 néző, v.: Vad II.
Gól: Drazic (48., 76.), illetve Bárdos (4.), Vancas (35.), Lukács (69.), Edomwonyi (88.)
Kiállítva: Kállai (79.)
Mezőkövesd: Piscitelli – Kállai, Lukic, Pillár (Beriasvili, 46.), Filip (Zahary, 46.) – Illés (Hudák, 70.), Brtan, Vajda (Kojnok, 89.) – Prudnyikov (Nahirnyij, 46.), Drazic, Cseke.
DVTK: Sentic – Farkas, Szatmári, Bárdos, Stephen – Vallejo, Holdampf – Lukács (Gera, 91.), Klimovics (Obounet, 69.; Csorbadzsijszkij, 83.), Vancas (Acolatse, 69.) – Edomwonyi.

Puskás Akadémia FC – Újpest FC 3-3 (3-1)
Pancho Aréna, v.: Pintér Cs.
Gól: Colley (21., 37.), Levi (40.), illetve Ljujic (32., 46., 62., az elsőt 11-esből)
Puskás Akadémia FC: Markek – Maceiras, Szolnoki, Stronati, Ormonde-Ottewill – Batik, Plsek (Komáromi, 77.) – Corbu, Slagveer, Levi (Ominger, 90+1.) – Colley.
Újpest FC: Nikolic – Pauljevic, Anculasz, Hall, Tamás – Onovo, Mack (Sasere, 46.), Ljujic (Kastrati, 89.) – Kiss T. (Mörschel, 46.), Ambrose (Jevtovszki, 89.), Ganea (Simon K., 71.)

A tabella:
 1.  Újpest FC                    2  1   1   –      5-4   4 pont
 2.  Puskás Akadémia FC           2  1   1   –      4-3   4
 3.  Debreceni VSC                1  1   –   –      3-1   3
 4.  Kisvárda Master Good         1  1   –   –      2-0   3
 5.  Diósgyőri VTK                2  1   –   1      4-3   3
 6.  MTK Budapest                 1  –   1   –      1-1   1
     Paksi FC                     1  –   1   –      1-1   1
 8.  Ferencvárosi TC              0  –   –   –      0-0   0
     Kecskeméti TE                0  –   –   –      0-0   0
10.  Fehérvár FC                  1  –   –   1      1-2   0
11.  ZTE FC                       1  –   –   1      0-2   0
12.  Mezőkövesd Zsóry FC          2  –   –   2      3-7   0

Vasárnap:
Fehérvár FC-Ferencvárosi TC 17.45
Zalaegerszeg-MTK Budapest 20.00

Hétfő:
Kecskeméti TE-Kisvárda Master Good FC 20.00

Mészáros Lőrinc csapata kiejtette a ZTE FC-t

Szerző