Banánköztársaság
Szakszervezetek a rendőrállamban – Legyenek a pedagógusok és szakszervezeteik igazi gyermekvédők
Amíg a rendőrállam nem mond le a gyerekek elleni erőszakról, nézetem szerint nem szabad „tárgyalni”.
A PDSZ és a PSZ önmagukhoz képest szinte mindent megtettek a pedagógusokért – most azonban több kell: kiállni a diákokért. Amíg a rendőrállam nem mond le a gyerekek elleni erőszakról, nézetem szerint nem szabad „tárgyalni”. Amúgy is több mint kétséges, van-e értelme egyáltalán a hatalom mímelte „tárgyalásoknak”, amikor minden erővel tiltakozni kellene.
„Le akarják csapolni a brüsszeli mocsarat”
A vezénylésbe hibbant hatalom úgy „tárgyal” a szakszervezetekkel, hogy egyértelmű: előjöttek valami teljesen elfogadhatatlannal, és abból látszólag engednek valamit.
Nincs az „engedmények” között a tantestületek, az egyes pedagógusok autonómiájának helyreállítása. Hadoválnak a béremelésről: előbb tán „le akarják csapolni a brüsszeli mocsarat” – ahogy erről Orbánia miniszterelnöke beszélt a mai budapesti CPAC-összeröffenésen, meghatározó elemeiben kristálytisztán náci tendenciájú orwelli szónoklatában.
Nincs az engedmények, s úgy tűnik, már a követelések között se a központosítás visszavonása, a tankerületek és a KK fölszámolása, önálló oktatási minisztérium létrehozása…
Egyértelmű, hogy ezek a követelések, ahogy az EU 27 mérföldköve is, az orbániai maffiauralom megszüntetését célozzák. Az is egyértelmű, hogy hazudozhatnak, ahogy csak akarnak: uralmuk minőségén nem hajlandók változtatni. Őszintén szólva ez nem is várható el tőlük…
Ady szerint kis népeknek lélegzetet venniük is radikálisan kell
S van-e értelme ma másnak, mint radikális követeléseknek? Eredmény, ha valami lényegesben sikerül előrébb lépni – de fontosabb a szándék, az irány kijelölése: demokráciát!
A pedagógusok, az egészségügyiek stb. tiltakozása hosszú időre kudarcra van ítélve, ha nem fogalmazódik meg: az orbáni rendőrállamtól, a rezsimtől meg kell szabadítani a társadalmat.
A gyermekek elleni hatalmi erőszak tűrhetetlen
Most olyan helyzetbe jutottak a pedagógusok, a szakszervezetek, hogy ki kellene mondaniuk: minden követelésüket fenntartják, de tárgyalni sem hajlandók addig, amíg a hatalom rendőri erőszakot alkalmaz gyerekek ellen!
A diákok és a szülők egy részének kiállása eddig is minden elismerést megérdemelt, de most határhoz érkeztünk: a gyermekek elleni hatalmi erőszak tűrhetetlen. Legyenek a pedagógusok és szakszervezeteik igazi gyermekvédők!
Meglehet, a diákok nem a NER, a rendőrállam által elvárt szívélyességgel beszélnek politikusokról; meglehet, a NER „szabályait”, „törvényeit” sem tartják be a demokráciákban joggal elvárt aggályossággal. De egyrészt hosszú története van annak, hogy jutottak idáig, másrészt van-e erkölcsi alapja a hatalomnak ahhoz, hogy bármit is számon kérjen rajtuk? Vagy elég, ha ereje van hozzá..? Annak a hatalomnak, amely gúnyt űz a törvényalkotásból, és hosszú évek óta kamu veszélyhelyzetekre hivatkozva rendeletekkel „kormányoz”?
A diákok visszatérően skandálták: elegünk van és bűnözőket védtek! Magatartásuk megítélésekor ebből kell kiindulnunk.
Álljanak hát a pedagógusok és a szülők minél nagyobb számban diákjaik, gyermekeik mellé, védjék meg őket – nem fideszes, orwelli értelemben…
S tegyék meg ugyanezt a pedagógusok szakszervezetei is.
(Fotó: Diákok úton a Karmelita kolostor felé)
Szerző
