Connect with us

Kerítésen túl

Uniós csúcsot tartanak az EP-választások után

Megosztás

Az Európai Unió tagországainak vezetői május 28-án, két nappal az európai parlamenti (EP-) választásokat követően, csúcsértekezleten vitathatják meg a szavazás eredményét, továbbá azt, hogy ki lehet az Európai Bizottság elnöke a következő öt évben.

Az Európai Parlament új összetételében július 2-án ül össze

Uniós források pénteki tájékoztatása szerint a csúcstalálkozót várhatóan Brüsszelben tartják majd.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke május 9-én, a tagországok állam-, illetve kormányfőinek a romániai Nagyszebenben tervezett rendkívüli csúcsértekezlete alkalmával jelentheti be a következő találkozót – közölték az idézett források.

Mint emlékeztettek, a legutóbbi, 2014-es választásokat követően tartott csúcstalálkozóhoz hasonlóan, az uniós tagországok vezetőinek ismét lehetőségük nyílik arra, hogy az EP frakcióinak csúcsjelöltjeiről vitázzanak.

Az Európai Parlament új összetételében július 2-án ül össze, hogy felszólítsa az Európai Tanács tagjait: jelöljék ki a leköszönő bizottsági elnök, Jean-Claude Juncker utódját a legtöbb szavazatot szerzett pártcsalád vezető jelöltjei közül.

Az EP-választást május 23. és 26. között tartják az Európai Unió tagországaiban.

Ki lesz Juncker utóda?

Az előző, 2014-es EP-választáson Jean-Claude Juncker volt a legtöbb szavazatot szerző Európai Néppárt (EPP) listavezetője. Az uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács ezért őt jelölte az Európai Bizottság elnökének, az Európai Parlament pedig meg is választotta a tisztségre.

A csúcsjelölti rendszer automatikus alkalmazását – amely már legutóbb is vitákat váltott ki – azonban több tagállam is elveti, mivel az EU alapszerződése értelmében az Európai Tanács hatáskörébe tartozik a jelölt megnevezése az Európai Bizottság élére, akiről aztán az Európai Parlament feladata szavazni. A csúcsjelöltek megnevezésével viszont a pártok gyakorlatilag kész tények elé állítják a tagállamok vezetőit.

A május végi EP-választások legesélyesebb csúcsjelöltjei között van Manfred Weber néppárti EP-képviselő, valamint az Európai Szocialisták Pártja (EPS) jelöltje, Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük